Nosztalgia-találkozó is lehetett volna, hiszen olyan egyéniség, - mondjuk ki személyiség – jött el, aki a magyar televíziózás kialakulásának máig meghatározó alakja, s talán nem véletlenül, a Színművészeti Egyetemen tanára. Nagy idők jeles tanúja, az egyetlen Kossuth-díjas sportriporter és szerkesztő, hiszen, mint maga is elmondta közismert történetét ezen az estén, hogy miként lett igazán tévés, s vált meghatározóvá a sportközvetítésekben, majd a különféle – ahogy akkor és itt, a beszélgetésben is megnevezte – a máig meghatározó műsorok elindítója.



A nagy idők tanúját hallgató közönség, a szokott kérdező stílusban követte végig a szakmai életutat, mely egy csöppet hasonlított az egykori híres „Csak ülök és mesélek”, a „Telefere”, az „Ötszemközt” hangulatához, azzal a különbséggel, hogy „önmagát faggatta” – látható őszinteséggel. A lazításként bevetített egykori közvetítések pedig, mint Egerszegi Krisztina olimpiai bajnokságának híres Vitray közvetítése, biz’ most is érzelmeket és tapsot váltott ki.

Vitray Tamás estjének végén valamikori műsorának: „Sok van mi csodálatos…” megidézett egykori jó érzésével állt föl az érdeklődő közönség.

B.F.