Döntetlen Solton: Bölcskei SE – KFC 2–2 (0–0)
2014. július 31.,csütörtök 11:13 |Az első játékrészben kifejezetten nagy koncentrációval és nagy odaadással focizott a Márton Zsolt vezette KFC, öröm volt látni a szervezett csapatjátékot, a tudatos labdajáratást és a mieink bátor egyéni kezdeményezésekkel is megfűszerezett játékát.
Az előző szombati kecskeméti fellépése után ismét egy kategóriával javult csapatunk teljesítménye, amely Márton edző felépített edzésmunkáját és a srácok elszántságát igazolja. Megfelelő sebességi fokozatban, igazán offenzív felfogásban futballozott a Márton-armada.
A második félidőben aztán, ahogy fejben és fizikálisan is tompult a társaság, a dunántúli gárda kétgólos előnyre tett szert a 75. percre, ám mindenképpen dicséretes, hogy Dostyicza két találatával visszajött a meccsbe a Kalocsa és teljesen megérdemelt döntetlenre hozta a mérkőzést.
Márton Zsolt edző: - Ismét sikerült előrelépnünk játékban, az első félidőben kifejezetten jól fociztunk – a labdabirtoklás olyan 70-30 százalékos volt a javunkra –, amely egy magasabb kategóriában szereplő gárda ellen dicséretes teljesítmény. Az, hogy kétgólos hátrányból egyenlíteni tudtunk, jelzi, hogy jó úton jár csapatunk.
Bölcske – KFC 2 – 2 (0 – 0)
Kalocsa: Antóni – Sára, Nasz, Pandúr, Jánosi – Vuits V., Kohány B., Vuits A., Dostyicza – Kohány G. – Keszthelyi. Csere: Varga, Réczi V., Márkus, Fekete I., Kárpi, Farkas T., Facskó.
Edző: Márton Zsolt.
