Nyári focitábor a „Méhecskéknél”
2014. július 01.,kedd 08:28 |Június 23-án, hétfőn az első turnusban 40 focistapalánta kezdte meg a tréningezést a naponta reggel 9 órakor kezdődő foglalkozásokon, ahol a klub ambiciózus edzői – Pákolicz László, Balogh Tamás, Práger László, Radványi László – pallérozzák nagy műgonddal a fiatalok játéktudását.
A csoportok délelőtt forgószínpadszerűen váltják egymást a gyakorlatozás során az edzőknél, ahol mozgáskoordinációs és labdás ügyességi feladatok követik egymást, miközben a technikai tudást csiszolgatják a szakvezetők. Természetesen ebben az életkorban legalább ilyen fontos a sportágra hangolódás és a közösségépítés, amiért nagy odaadással dolgozik edző és játékos egyaránt. A délelőtti gyakorlatozást aztán egy közösen elfogyasztott ebéd követi a diákmenzán, majd rövid pihenő után délután kétkapus játékkal oldják az aznapi fáradtságot a nebulók.
.jpg)
A hagyományoknak megfelelően a gyerekek nevükkel ellátott labdát és pólót kapnak emlékül a szervezőktől ajándékba, amelyet igazi ereklyeként őrizhetnek a továbbiakban. A sporttáborban örök barátságok is köttetnek, és nem utolsó sorban sokuknál ekkor születik egy életre szóló szerelem kedvenc sportágukkal, a labdarúgással.
