Kalohírek

 

Kalocsai Futball Club – Elindult a felkészülés

2014. január 28.,kedd 09:19  | 
Január 14-én, kedden megkezdte a tavaszi etapra hangolódást a Kalocsai FC „megyeegyes” felnőtt labdarúgó-csapata.
Megosztás: 

Az Evanics Zoltán vezette Kalocsa heti három edzéssel és szerda-szombati előkészületi találkozók sokaságával készül a március 1-i bajnoki folytatásra, amelyben a KFC mindenképpen szeretne előrelépni az őszi nyolcadik helyezésénél.

Ez idő tájt a kondicionálás pallérozása van a foglalkozások fő részében terítéken – sokat fartlekeznek –, azaz az iramváltásos futóedzésekkel nem csupán az általános állóképességet fejlesztik, de a focihoz szükséges speciális gyorsasági állóképesség javítását is segítik ezek a tréningek. Természetesen a koordináció – a mozgás és a mozdulatok összerendezettségének vezérlése is legalább ilyen fontos, amelyet a műfüves pályákon különböző segédeszközök beiktatásával fejleszthet a csapat. Szükség is van mindezekre, hiszen január 22-én, szerdán, Baján már lejátszotta első előkészületi találkozóját is csapatunk, ahol a Sugovica-parti NB III-as gárda volt a mieink ellenfele.

Nálunk Dostyicza, Márkus és Péter Csaba sem tarthatott a többiekkel, míg a nyáron combizom szakadás miatt kidőlt védőjátékosunk Nasz Balázs ezúttal térhetett vissza a pályára.

A Kalocsa a következő összeállításban kezdte a játékot: Varga S.Sára, Nádasdi, Szalontai, Vuits A.Vuits V., Kohány B., Halászi M., Facskó Kohány G., Keszthelyi.

Az első játékrészben inkább a két tizenhatos közötti küzdelem és mezőnyjáték dominált, ahol a kapuk csak elvétve kerültek veszélybe. A 18. percben azért a jobb oldalon sikerült megbontani a bajai védelmet, a középre adásból pedig az érkező Keszthelyi mintegy nyolc méterről a bajai ketrecbe passzolta a labdát (0–1).

A félidőben négy friss erőt vetett be Evanics-mester, bejött Pandúr, Nasz, Balogh „Totó” és Dénes Márk is. A házigazdák is 5-6 főt cseréltek – elsősorban a bajai fiatalok helyett, és szerették volna megfordítani az állást. Átvette a Baja az irányítást, jóval többet birtokolták a labdát, ám igazi ziccerig alig-alig jutottak. Mindezek ellenére a 70. perc környékén a KFC növelhette előnyét. A mieink kontrázhattak – Balogh „Totó” álompasszával Vuits Viktor ugrott meg, és a kiinduló kapus zoknija mellett 13 méterről a hálóba küldte a pettyest (0–2).

A hátralévő időben az eredmény már nem változott, így győzelemmel nyitotta a 2014-es évet az Evanics-társulat.

MESTERMÉRLEG:
Evanics Zoltán edző:
– Kezdésnek nem volt rossz, bár még nagyon idény eleji volt a játék. A srácok hozzáállásával meg voltam elégedve, mindenki játéklehetőséghez jutott, ami fontos a felkészülés ezen időszakában.

A program szerint január 25-én, szombaton a Dusnokkal meccselt volna a csapat, ám „Tél tábornok” közbeszólt, vastag hótakaróval borította be a pályát.

Január 29-én, szerdán a Tolna megyei Szedres együttese jönne hozzánk, ám az újabb szparringtalálkozó sorsáról is az égiek döntenek majd a hét közepén.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére