Kalohírek

 

Helyosztóztak: Méhecskék SE – Kozármisleny 1–2

2013. november 15.,péntek 10:27  | 
Az U15-ös II. osztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Nyugat csoportjában szerepel a Balogh Tamás edzette Méhecskék SE Kalocsa tehetséges fiatalokból verbuválódott csapata, amely a 11. forduló után a negyedik helyről várta a vele azonos pontszámmal közvetlenül mögötte álló Baranya megyei ellenfelét.
Megosztás: 

A találkozón aztán rangadóhoz illő csatában, az első játékrészben még nem sikerült a csapatoknak betalálnia, ám a második félidőben már két góllal is megléptek a vendégek, amit Mátyás Dani csak szépíteni tudott a 74.percben elért remek találatával (1–2).

A „Méhek” ezzel tizenkét forduló után öt győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel a tabella hatodik helyére csúsztak vissza a tízcsapatos mezőnyben.

Méhecskék SE – Kozármisleny 1–2 (0–0)
50 néző, vezette: Kovács G.
Kalocsa: Mádi L. – Borka N., Rábóczki R., Vass L. – Matos T.(Matos M.), Vörös A., Mátyás D., Kollár K. – Krizsó V. – Matos B., Gubányi F.
Edző: Balogh Tamás


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére