A derbi bensőséges tisztelgéssel indult, amikor is az „aranylábú gyerekek” felsorakoztak a számukra oly becses és felejthetetlen „nagypálya” partvonala mentén, ahol egyenként mutatták be őket a nézők vastapsától kísérve.

Aztán kezdetét vette az „előadás”, a játék semmihez nem fogható varázsa, ahol ugyan már nem engedelmeskedett úgy a laszti, mint a régi szép időkben, amiért ezúttal nem kaptak feddést az egykori mesterektől, Molnár Ferenctől és Petrovics Ferenctől.



A kezdeti homokmégyi fölény és előny – 2–0-ra mentek már a vendégek – után aztán a végére „kiegyenesedett” az eredmény, amely az előre prognosztizálható békés döntetlennel, 3–3-al zárult.

Természetesen a hagyományoknak megfelelően a két félidőt követte a harmadik is, de az már fehérasztal mellett, ahol az egykori játszótársak mennyei birkapörkölt és mellé való jó borok fogyasztása közben adomázhattak a régi idők focijáról.


A két mester – Molnár Ferenc és Petrovics Ferenc – között minden idők legjobb kalocsai focistája, Vatai Csaba ül

Ismét megidéződtek az előző évtizedek régi nagy csatái, felejthetetlen góljai és öngóljai, de megemlékeztek azokról a csapattársakról is, akik ma már sajnos csak az égi pályákról figyelhették az egykori játszótársak önfeledt játékát.