Kalohírek

 

Darálós, délvidéki diadal: Bácsalmási PVSE–Kalocsai FC 3–4

2013. március 25.,hétfő 10:11  | 
Kamatostól visszavágtunk a Bácsalmásnak az ősszel Kalocsán elszenvedett, fájó 2-1-es vereségünkért, amikor Patyi nehezen felejthető bíráskodása mellett, Susnjar két góljával Kohány Gáboréval szemben, a délvidéki rohamosztag legyőzött bennünket.
Megosztás: 

 Az idei tavasz második bajnoki fellépésén a határ menti bácsalmási barlangban ütközött meg a tabellán 4-5. helyeket elfoglaló két együttes, éppen ezért a találkozó szó szerint „hatpontossá” lépett elő.

A mieink a listavezető Félegyháza otthonában elért 2-2-es döntetlenjükkel már mutogatták oroszlánkörmeiket, így a vérmesebb kalocsai szurkolók, de maguk a fiúk is a győzelem reményében utaztak a délvidékre.
Az előzetes esélylatolgatás szerinti megszerezhető három pont aztán valóra vált a kilencven perc során, hiszen a mieink mindig előnyben voltak, miközben a Bácsalmás végig futott a pénze után. A mutatott játékkal a klub új vezetésének ígérete is beigazolódni látszik, miszerint tavasszal már egy lendületesebb futballt játszó, eredményesebb csapattal kell számolni.

Először a meccs 27. percében Vuits Viktor góljával szereztünk vezetést, amit Ivkovics a lefújás előtti percben egalizált (1-1).

Szerencsére rögtön kalocsai góllal indult a második játékrész, Sára pazar passzából Dostyicza volt eredményes (1-2).

Az 52. percben aztán egy oldalszabadrúgás utáni csúsztatott fejesből Ivkovics másodszor is betalált (2-2).

Rá tíz percre Halászi Milán „művészi” szabadrúgásgóllal visszavette a vezetést, amikor jó 20 méterről tekerte a felső sarokba a labdát (2-3).

A mérkőzés 72. percében Ivkovics már a harmadik találatát jegyezte (3-3), de még mindig nem volt vége.

A 78. percben Nasz Balázs mélységből indulva, hosszú vágta után kilépett a jobb oldalon, mértani pontosságú visszagurítását pedig Halászi „húszról” kapásból, az alsó sarokba bombázta (3-4).

MESTERMÉRLEG:
Gojtán István edző: - Ezért a sokat érő három pontért nagyon megdolgozott a csapat, és teljesen megérdemelten szereztük meg az idegenbeli győzelmet. Férfiasan kemény ütközetben, kettőzött akaraterővel küzdöttek a srácok egymásért és a sikerért, így nem maradhatott el a remélt délvidéki diadalunk.

Bácsalmás – Kalocsai FC 3 – 4 (1 – 1)
150 néző, vezette: Wittmann
Kalocsai FC: Antóni – Sára, Nasz, Pandúr, Balogh T. – Vuits A.(Fekete), Halászi M.(Mácsai), Kohány B., Vuits V.(Keszthelyi) – Kohány G., Dostyicza(Borsos).
Edző: Gojtán István

Ifjúsági eredmény: 5-1 a vendég KFC javára.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére