Kalocsai FC – Ifistáink hatodikként zártak
2012. november 20.,kedd 13:42 |6. Kalocsai FC 12 6 1 5 29–17 19
A megszerzett 19 pont 53 százalékos csapatteljesítményt takar, amely mérkőzésenkénti 2, 41 adott, és 1, 41 kapott góllal párosult.
A százalékos mutató ilyeténképpeni alakulásába nagyban belejátszott az is, hogy két vereséggel kezdett a csapat – 0–1 a KHTK ellen és 2–1-es vereség Akasztón –, amivel igencsak tempóhátrányba kerültünk. Szerencsére ezt négy nagyszerű győzelem követte – 5–1 a Bácsalmás ellen, 2–1 Kunszálláson, 4–0-s siker a Kiskunhalassal szemben, 6–1-es diadal Tiszakécskén –, ám ismét jött az otthoni pofon (3–0-s vereség a Kiskunmajsától). Ez annyira megfogta a fiatalokat, hogy vesztettünk a Hetényegyházával szemben (0–1), de szerencsére nyertünk Kiskőrösön (1–3). Az egyetlen döntetlenünket hazai pályán a Tompa gárdájával játszottuk (2–2), majd Vadkerten (2–0), és Hartán (6–2) – két nagyszerű győzelemmel fejeztük be az őszi hadjáratot.
Csapatunk 29 adott gólján a következők osztoztak: Balogh Sándor 8, Garas Bence 7, Fábián Máté és Vén Tamás 3–3, Zorván Szilárd 2, Vörös Tamás, Márkus Kristóf, Király Szabolcs, Pécsi Máté, Horváth Bence és Vén Richárd 1-1 találattal.
Az ősz során a következő játékosok léptek kalocsai színekben pályára: Kiss Maximilián, Perity Ádám, Magyar Márk, Vörös Tamás, Rácz Joakim, Pécsi Máté, Vargyas László, Márkus Kristóf, Garas Bence, Zorván Szilárd, Balogh Sándor, Czár Bence, Fekete Péter, Vén Tamás, Horváth Bence, Király Szabolcs, Csóti Róbert, Greksa Gábor, Vén Richárd, Kosovits József, Bajomi Nándor, Fábián Máté, Dénes Márk, Csupor Nándor
Edző: Gyuricza János
