A várakozásokkal ellentétben aztán vérbeli rangadó helyett sok hibával tarkított, majdhogynem eseménytelen, meddő mezőnyjáték csordogált a két tizenhatos között a pályán. A hazai szurkolók elmondása szerint most játszott leggyengébben a Miske az ősz eddigi fellépései során.
Felejthető első félidő után a gólok a második játékrészben születtek. Előbb a miskei védők hibáit kihasználva Schmidt ugrott meg a jobb oldalon és a kapujából kiinduló Varga mellett a hálóba passzolta a labdát (0–1 az 52. percben).
Aztán vészesen fogyott az idő, és csak nem tudott a hazai csapat ziccert teremteni, ám a 88. percben a csereként beállt Tamás „Kocka” passzírozott ki helyzetet magának a büntetőterületen belül. Lövése a „nádvári” hálóőrről éppen a berobbanó Follárdt elé pattant, aki két méterről a kapuba kotorta a labdát (1–1).
Miskei ALC – Nemesnádudvar 1–1 (0–0)
150 néző, vezette: Barta
Miskei ALC: Varga – Balogh, Margit, Kákonyi – Jaksütz, Barta, Follárdt Z., Knapig (Hangya), Kovács T. (Tamás K.) – Tamaskó, Farkas T.
Edző: Follárdt Zoltán
Városkörzetünk további „megyekettes” csapatainak eredményei:
Felsőszentiván – Dusnok 3–1 (0–1) g.: Jagicza T.
Hajós FC – Kelebia 1–2 (1–0) g.: Zana T.
Lakitelek – Szakmár 5–0 (0–0)
A „megyehárom” Nyugati csoportjának hétvégi eredményei a következők:
Kecel Senior – Dunaszentbenedek 4–1
Fajsz – Öregcsertő 10–1
Solt – Izsák 5–0
Uszód – Dunavecse 2–2
Géderlak – Homokmégy 3–3
Bátya – Dunapataj 1–1
A bajnokság élcsoportja:
1. Géderlak 28 p.
2. Fajsz 27 p.
3. Dunavecse 27 p.
4. Homokmégy 24 p.
A „megyekettő” Déli csoportjában veretlenül álló Miske (képünkön) a szintén bajnokságra hajtó, jelenleg második Nemesnádudvar együttesét fogadta, ahol az ősz rangadójának kikiáltott találkozón a mérkőző felek megosztoztak a pontokon.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
