Kalohírek

 

Visszavágóztak: Miskei ALC – Kalocsai FC 2–4

2012. augusztus 06.,hétfő 10:07  | 
Négy nap alatt kétszer is megmérkőzött egymással a Kalocsai FC és a szomszédvári Miske együttese a felkészülés jegyében, és rögtön tegyük hozzá, mindkétszer az osztálykülönbségnek megfelelő eredmény született.
Megosztás: 

Az augusztus elsejei kalocsai 6–1-es KFC győzelem után szombaton a miskei „Marakodó Stadion”, szó szerinti 40 ºC-os poklában csapott össze délután négy órakor a két együttes, ahol a borzasztó hőség volt elsősorban mindkét gárda legnagyobb ellenfele.

A találkozó ezúttal is úgy kezdődött, mint három nappal előtte Kalocsán, hiszen már a 4. perc végén a kalocsai hálóban táncolt Tamaskó fejese után a pettyes (1–0).

A félidő végéig aztán Sára és Kohány góljaival fordított a KFC (1–2), majd a második játékrészben is két kalocsai találat következett (Kohány Gabi mesterhármast ért el), amire a csereként beállt Molnár tudott csak válaszolni a hazaiak részéről (2–4).

Így, akárcsak Kalocsán, ezúttal is KFC siker született, ám a két összecsapás 10–3-as összesítésű gólkülönbsége a második találkozó összképe alapján kissé túlzottnak mondható.

Miskei ALC – Kalocsai FC 2–4 (1–2)
50 néző, vezette: Tóth I.
Miskei ALC: Váczi – Balogh A., Margit Cs., Kardos, Kákonyi – Jaksütz, Barta, Follárdt Z., Glavatity – Farkas T., Tamaskó. Csere: Horváth D., Molnár.
Edző: Follárdt Zoltán
Kalocsai FC: Antóni – Báló, Nádasdi, Kohány B., Tóth R. – Balogh T., Fábián – Vuits V., Vuits A., Sára – Kohány G. Csere: Garas B.
Edző: Gojtán István
 

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére