Fájó, de ki kell mondanunk, középcsapattá szürkült a Kalocsa még ebben a minden idők leggyengébb „megyeegyes” csonka mezőnyében is, elég annyit mondanunk, hogy mindössze négy együttest előztünk meg a bajnoki zárásra.

8. Kalocsai FC     24     10     3     11     41–39     33

Az éves teljesítményünk alig haladja meg a 45 százalékot, de szerencsére mindebből azért pozitív gólkülönbséggel jöttünk ki. A lejátszott találkozóink felén súlyos vereségeket mértek ránk – Kunszállás, Tompa, Harta, Félegyháza, Kiskőrös –, de kikaptunk a Soltvadkert és a Kiskunhalas ellen is. Ezzel szemben a mérleg másik serpenyőjében csupán két igazi diadal – Híd, Izsák –, és két „ulibuli” győzelem – Szeremle, Bácsalmás – próbált egyensúlyt teremteni.

A 41 adott gólunkból a „három muskétásunk” a kétharmadát szerezte: a házi gólkirály Kohány Gábor 11, őt követi Vuits Viktor 9, és Tóth András 6 találattal.

A gyenge bajnoki produkció ellensúlyozására talán a Bács megyei kupa megnyerése jelenthet némi gyógyírt, hiszen az emlékezetes kupadöntő – a Kunszállás bravúros otthoni kiütése – is kellett ahhoz, hogy újból egymásra találjon csapat és lelkes törzsközönsége.

Most jön a nyár, a pihenés néhány hete, de ahol komolyan gondolják ilyen szinten is a munkát, ott már a vezetők „ezerrel” dolgoznak a színfalak mögött a csapat megerősítésén, a focit szerető szurkolóhad kiszolgálásán. Csak remélhetjük, így van ez Kalocsán is, hiszen viccesen szólva az érseki székhelyen már akkor nagymisére jártak az emberek, amikor még a megye egyes körzeteiben „csumakúp” alatt laktak!

Meg nem történtté sajnos nem tehetjük az előző szezont, de reméljük, mindebből tanulni fogunk, hogy a jövőnk jóval szebb és eredményesebb legyen. Bízunk benne, hogy sikerülhet megalapozni egy régi híréhez méltó kalocsai armada felvirágoztatását, hogy ismét ezren járjanak vasárnaponként a pályára, mint „bezzeg a mi időnkben”…