KÉZILABDA: Szombaton megyei rangadó
2015. március 20.,péntek 09:33 |Ami ennél is örvendetesebb az az, hogy eddig minden hazai ütközetén remek kézilabdát produkált a gárda – szinte tűzbe hozva a lelátó publikumát töretlen győzni akarásával.
Március 21-én, szombaton este 18 órai kezdéssel a megyei rivális, „csipkevárosi” nyalka regiment érkezik majd hozzánk, akikről köztudott, hogy jóval nagyobb kézilabdás hagyományokkal bírnak a mieinknél. A Halas ugyan, csak a középmezőnyben tanyázik jelenleg, ám a megyei derbire mindig kétszeresen felszívja magát. Igaz, az előző évadban Halason a ki-ki meccsből elsöprő kalocsai győzelem született (30–41), ahol a Kolics-bandérium szó szerint megleckéztette megyei riválisát.
A visszavágón az ősszel ismét elsöpörték őket Szvétek Balázsék, hiszen a félidőben már 17–10-re vezetett a KKC, az ellenfél pedig nem találta meg taktikus támadójátékunk ellenszerét, csak szabálytalanságok tucatjaival próbálta megállítani a kalocsai könnylovasság rohamait. Jól tükrözte ezt a meccs 16 (!) perces – piros lapokkal is fűszerezett halasi büntetés garmadája.
Nos, szombaton hasonlóan nagy ütközetre, kemény és férfias csatára van kilátás, ahol bizonyára egymásnak ront majd a két alakulat, amelyből remélhetőleg ismételten a mieink kerülnek ki győztesen.
A klubvezetés és a csapat ezúton is hívja és várja szurkolótáborát!
