Kalohírek

 

Kézilabda: megyei női bajnokság – Vereség Tiszakécskén is

2014. március 13.,csütörtök 09:02  | 
A megyei női kézilabda-bajnokság soros fordulójában a tavasszal két vereséggel álló Kalocsa a Tisza-partján is vereséget szenvedett, így a Kanalas Norbert vezette mieink a táblázat alsó régiójába csúsztak vissza.
Megosztás: 

A március 8-án, szombaton lejátszott bajnoki találkozón a KKC négy gólos félidei hátrány után a végére is négy gólos hátrányba került, és esélye sem volt arra, hogy megnyerje a mérkőzést. Ezzel a Kanalas-társulat elveszítette lehetőségét arra, hogy a bajnokság élmezőnyében végezzen.

Tiszakécske VSE – Kalocsai KC 23–19 (13–9)
50 néző, vezette: Hovány J., Zubornyák Z.
Kalocsa: Kiri M. – Kapitány N. 1, Fuszenecker Á. 1, Bors R. 3, Jakab J. 3, Alföldi B. 10, Holló B. Csere: Szvétek K. 1, Perity V., Deák M. (k.), Pénzes K.
Edző: Kanalas Norbert
Hétméteresek: 2/1, illetve 5/4.
Kiállítások: 2, illetve 2 perc.

Mestermérleg:

Kanalas Norbert edző:
– Az akarattal, a küzdéssel nem volt baj, de a rövid cserepadunknak köszönhetően 60 percet még nem tudunk azonos színvonalon végig játszani. Az, hogy a második félidőben is tartottuk a lépést a hazaiakkal, mindenképpen dicséretes.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére