Kalohírek

 

Birkózás: Kalocsai sikerek az ünnepek alatt

2012. március 30.,péntek 17:24  | 
A Kalocsai SE – Fűszerpaprika Zrt. fiatal birkózói két jelentős versenyen is szőnyegre léptek a márciusi ünnepnapok alatt.
Megosztás: 

Nemzeti ünnepünkön, Kiskőrösön a Petőfi Kupa nagyszabású viadalon – amely egyben területi diák II., diák I. és serdülő verseny volt –, a kalocsai fiatalok az alábbi eredményeket érték el.
Diák II. korcsoportban (2001/2002-es születésűek), 29 kg-ban 3. Katona Olivér; 42 kg-ban 3. Elekes Zoltán; 50 kg-ban 1. Rigó Kevin; 84 kg-ban Bagó Tibor sem talált legyőzőre. Edzőjük: idősb Elekes Endre.


Bagó Tibor


Március 17-én Pestszentlőrincen került megrendezésre a hagyományos idősb Növényi Norbert meghívásos nemzetközi női viadal, amely a hazai birkózóknak egyben rangsorverseny is volt. A szlovák, osztrák, szerb hölgyek mellett szőnyegre lépett a teljes magyar élmezőny.


Elekes Emese


A kalocsai szakosztály színeit két kislány képviselte, mindketten igen szépen teljesítettek. A diák kategória 56 kg-os súlycsoportban Elekes Emese úgy ért el első helyezést, hogy minden ellenfelét tussal győzte le, és ezzel kiérdemelte korosztályának különdíját is. A serdülők 56 kg-os kategóriájában Mihályi Kamilla a dobogó harmadik fokára álhatott. A bronzmeccsen a korábbi országos bajnokot tussal győzte le. Edzőik: idősb és ifjabb Elekes Endre.
 

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére