Hamzóknak jót tett a környezetváltozás
2011. március 31.,csütörtök 15:28 |A kalocsai „mini daru” ugyanis többek között junior világbajnoki címmel is büszkélkedhet a kötöttfogásúak legalacsonyabb súlycsoportjában, aztán nyolc felnőtt magyar bajnoki címet is begyűjtött, pályafutását pedig az 1994-es athéni Európa-bajnokságon koronázta meg, ahol ezüstérmet szerzett a kontinensviadalon. Nos, ezúttal Józsi gyermekét, a „Kis Hamit” méltatjuk, aki édesapja nyomdokába lépve korosztálya legjobbjai között van kategóriájában.
Hamzók Márkról tudni kell, hogy a diákolimpiákon már szerzett mindenfajta érmet, de magyar bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel is büszkélkedhet a gyermek korcsoportban. Márk ma már a serdülők mezőnyében szerepel, sőt tanulmányait és birkózó pályafutását a téltől „áttette” Orosházára, az utánpótlás szabadfogású szakág egyik honi fellegvárába. A Békés megyei klubban ígéretes tehetségek tucatját – köztük két egykori kalocsai reménységet, Daszkel Szabolcsot és Hamzók Márkot – neveli és készíti fel az edzői stáb. Az egykori kalocsai legények ígéretesen fejlődnek a szakavatott edzők kezei alatt, melynek bizonyítéka a március 19-i soltvadkerti Weinhardt Kupa országos serdülő szabadfogású rangsorverseny volt, ahol Márk brillírozott. Mind a négy meccsét tussal nyerte a 63 kg-osok súlycsoportjában, ami jelzi, hogy ismét a régi „Hamit” láthatták az ellenfelek, birkózó legenda édesapja legnagyobb örömére.
Tamás F.
