Kalohírek

 

Téli Kupa teremfoci-bajnokság – Az amatőrök negyeddöntőztek

2015. március 18.,szerda 08:08  |   
A november közepén startolt teremlabdarúgó-bajnokság profi és szenior csoportjaiban már eredményt hirdettek, míg az Amatőr Liga huszonöt csapatos mezőnye március idusáig csak a negyeddöntőig jutott.
Megosztás: 

Nemzeti ünnepünkön március 15-én, a legjobb nyolc mezőnye az elődöntőbe jutásért mérkőzött egymással, a párosítás és az eredmények a következők:

Reptér Söröző – Pedagógus 7–0.
Papírforma eredmény született – igaz, az első félidőben a Pedagógus volt fölényben. Így a végeredmény nem tükrözi hűen a két csapat között különbséget.

FC TNT – Kalo-Kerámia 4–2.
Itt is borult az előzetes várakozás, ám a lelkes TNT rászolgált a továbbjutásra.


A Kalo-Kerámiának nem sikerült kiharcolni a négy közé jutást

Svebo-KaloHírek – Kápolna Söröző 5–3.
A Svebo-KaloHírek biztosan tör végső célja felé…

Zsodo-Car – Dunamenti Juhászok 1–1.
A nap mérkőzése volt, ahol nagy küzdelem után büntetők döntöttek a Juhászok javára (4–2).


A Zsodo-Car büntetőkkel bukta el a továbbjutást

A győztesek a legjobb négy közé jutottak, ahol majd március 21-én, szombaton 11 órától folytatják tovább, de itt már a döntőbe jutás lesz a tét.

11.00: Reptér Söröző – Dunamenti Juhászok
12.00: FC TNT – Svebo-KaloHírek

A párharcok nyertesei a március 22-i fináléban találkoznak majd, míg a vesztesek a végső harmadik helyért mérkőzhetnek.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére