Kalohírek

 

Győzelemmel felérő döntetlen: Kalocsai KC–Komló U23 25–25

2015. március 02.,hétfő 08:54  |   
A tavaszi szezon első hazai bajnoki fellépésén a nagy kézilabdás hagyományokkal bíró Komló U23-as gárdájával meccselt a Kolics János vezette Kalocsa február 27-én, péntek este a Városi Sportcsarnok arénájában. A mieink tabella elsőként várhatták az összecsapást, míg a komlói ifjú titánokról köztudott, hogy bárkit, bárhol képesek elkapni az NB II. Délnyugat csoportjának tizenkét csapatos mezőnyéből.
Megosztás: 

Az őszi „odavágón” a bányászvárosban emlékezetes ütközetben –33–33—as döntetlent harcolt ki a kalocsai könnyűlovasság, amelyet már akkor is igen nagyra értékelt Kolics János edző, hiszen azt is rögtön hozzátette, hogy nem sok csapatnak terem majd babér a komlói katlanban.

A február 27-i kalocsai visszavágón a mieink helyzetét csak nehezítette, hogy csapatunk két meghatározó játékosa Szvétek Balázs és Baksa Gábor sérülés miatt nem volt még bevethető, pedig köztudott, hogy kettejük jelenléte 8–10 gólt szokott eredményezni mérkőzésenként. Igaz, a klub éppen ezért irányító posztra igazolt helyettest már a szezon előtt, és tegyük hozzá, a Rácalmás együtteséből érkező egykori dunaújvárosi muskétás Virág Roland már az első meccsén Szigetváron meghálálta a szakvezetés bizalmát.

De visszatérve a Komló elleni ütközetre, a hazai pályán tét meccsen közel már két éve veretlen Kalocsa az utóbbi két év legnehezebb találkozóját játszotta. Ugyanis emberemlékezet óta nem volt példa arra, hogy csapatunk úgy szerezzen győzelemmel felérő döntetlent, hogy egyszer sem vezetett a találkozó során. Pedig pénteken este az történt, hogy a kezdéskor volt csak eldöntetlen (0–0), és a mérkőzés lefújása előtt fél perccel (25–25). A köztes játékidőben pedig a mieink csak futottak az eredmény után, hiszen a vendégek végig két-három góllal vezettek, sőt egyszer volt, amikor már öttel is (14–19), és veszni látszott a hazai veretlenség. De, ne lennének Kolics-tanítványok a kalocsai srácok, akik még ebből a vert helyzetből is visszajöttek a meccsbe és győzelemmel felérő döntetlenre mentették meg a mérkőzést (25–25).



MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző:
– Ez egy győzelemmel felérő döntetlen volt jelen helyzetünkben, amikor két kulcsemberünk nem tudott játszani és tulajdonképpen hatékony cserelehetőségem sem volt. Azt tudomásul kell venni, hogy manapság egy napi kettőt is edző, NB I-es kerettagokkal megspékelt ellenféllel játszottunk, amelynek tagjai már csak jövőjüket tekintve is rendkívül motiváltak voltak, és ilyen ellenfélen nem könnyű fogást találni. Ennek ellenére a második félidőben sikerült a felállt magas falukat áttörnünk és a szélekről is meglepnünk, és így az olykor négy vagy öt gólos hátrányunkból is visszajöttünk a meccsbe, sőt a végén nekünk volt támadásunk még döntetlen állásnál.

Kalocsai KC – Komló U23 25–25 (10–13)
150 néző, vezette: Daru P., Fődi R.
Kalocsa: Princzes A. – Virág R. 6, Katona B. 4, Kanalas N., Ágoston R. 5, Tóth L., Juhász P. 9. Csere: Balla G. 1, Szvétek B., Lakatos Á. (k.), Romsics L., Baksa G., Tóth B., Rumi Á., Óvári D. (k.), Balázs P. (k.), Baksa R.
Edző: Kolics János.
Hétméteresek: 8/5, illetve 6/5.
Kiállítások: 10, illetve 10 perc.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére