Az első játékrészben ránkijesztett egy kicsit a vendég – 3-8, 5–10 –, ám a pihenőre már egált mutatott a csarnok eredményjelzője (12–12).
A fordulás után aztán a sebességet váltó Kalocsa öt perc alatt, öt remekbe szabott találatával eldöntötte a pontok sorsát (17–12), ahonnét már a kécskei hölgyek nem találtak vissza a meccsbe. Jakab Johanna ekkor szebbnél szebb beálló gólokat szerzett –szám szerint hetet –, de Alföldi Babett és Szűcs Ági is kivette a részét a gólgyártásból. Az igen rövid cserepaddal rendelkező vendégek, így már nem tudtak újítani, a KKC pedig szó szerint bedarálta őket a találkozó finisére (26–18).
Kalocsai KC – Tiszakécske VSE 27–21 (12–12)
50 néző, vezette: Pétervári S.,ifj. Rácz L.
Kalocsa: Deák M. – Tóth G. 1, Szűcs Á. 5, Bors R. 2, Jakab J. 7, Alföldi B. 7, Schuszter D. Csere: Kiri M. (k.), Fekete Dzs. 2, Iván P. 1, Szvétek K. 1, Fuszenecker Á. 1, Bogda K. (k.), Pénzes K.
Edző: Kanalas Norbert.
Hétméteresek: 2/2, illetve 5/4.
Kiállítások: 2, illetve 2 perc.
Az idei ősz harmadik játéknapján a régi vetélytárs Tisza-parti lányokat látta vendégül a Kalocsa a Városi Sportcsarnok arénájában, ahol a Kanalas Norbert vezette mieink a második félidőben állva hagyták ellenfelüket.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
