.jpg)
A megnyitó után a Kubikus parkban egyből bele is csaptak a sűrűjébe, és a város minden óvodájának részvételével, játékos mozgással vette kezdetét a Sportnap. A Városi Sporttelep műfüves pályáin már 11 órától gyerekfocin rúgták a pettyest az iskolások. Délután a Városi Sportcsarnok melletti pályán ragyogó napsütésben hat csapat részvételével streetball mérkőzésekkel folytatódott a program egészen 19 óráig.
.jpg)
Az ezt követő esti órákban a székhely az uszodába tevődött át, ahol nem csak csobbanni lehetett ingyen, hanem a Busa család közreműködésének köszönhetően a városunkban már hét éve népszerű aquafitness edzésen is részt lehetett venni, de lehetőség volt a szintén sokakat vonzó szauna szeánszot is kipróbálni.
E közben 21 órától Kerpács Rezső vezetésével egyórás brazil jiu jitsu bemutatót tekinthettek meg az érdeklődők a sportcsarnokban. Ugyanitt este tíz órakor, Greksa Zsófia ifjúsági polgármester kezdőrúgása után DJ Mika és DJ Diel Tibor zenéjére egészen reggel 6-ig járatták a labdát az éjszakai focira benevező csapatok.
A szombati nap a Kubikus parkban reggel hattól asztalitenisszel indult, majd 10 órától Bodnár Erika jóvoltából aerobic, és Mihalik Mónika vezényletével jóga foglalkozásokkal folytatódott a városháza felújított udvarán. Utóbbi programok egyébként a szintén szombaton rendezett Kalocsai Egészség- és Sportnaphoz is kapcsolódtak.
Tizenegy órától az Érsekkertben a Sárköz Íjász Egyesület közreműködésével lehetett íjászkodni, délután egy és két óra között pedig a bringázásé és görkorcsolyázásé volt a főszerep. A résztvevők a sportcsarnok elől a Karitáció Alapítványnak köszönhetően bohócorral indultak útnak, meglepettséget és mosolyt csalva ezzel a városban sürgő-forgó lakosság arcára.
Délután kettőtől hatig a FitWorld-ben hódolhattak kedvenc sportáguknak a fittness szerelmesei, majd öt órától röplabdamérkőzések kezdődtek a sportcsarnokban.
A program egy új elemmel, a sportcsarnoktól induló fáklyás futással zárult Lázár Dániel vezetésével. A futók az Itthon vagy – Magyarország Szeretlek! program esti, Szent Mihály napi tűzgyújtásához kapcsolódtak, és fejezték be pontban 20 óra 34 perckor a 2014 percig tartó sportolást.
A több sportágban is nevezőket ebben az évben is ajándékkal jutalmazzák a szervezők. Idén egyedi, az Anda Present cégcsoport által kifejezetten erre az alkalomra gyártott kulacsot kaptak mindazok, akik a sportnap keretében legalább három sportágban kipróbálták magukat.
A Sportnapon közel 600 résztvevőt regisztráltak, ami jelzi, hogy a GYIÖK csapata ismét jelesre vizsgázott rendezvényszervezésből. A város pezsgő életébe aktívan bekapcsolódó fiatal szervezőket most is dicséret illeti, vidámságukkal, tenni akarásukkal és összetartásukkal felnőtteket megszégyenítően álltak helyt mind a 2014 perc alatt.
Pénteken ovitornával és játszóházzal a Kubikus parkban vette kezdetét a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) által szervezett, tizenharmadik Sportnap. A népszerű, idén 2014 percig tartó rendezvényt dr. Filvig Géza alpolgármester, Kőszegi Ferenc, a Kalocsai SE elnöke, és Greksa Zsófia ifjúsági polgármester nyitották meg, és a sport közösségépítő erejét hangsúlyozva kívántak minden résztvevőnek kellemes, aktív kikapcsolódást szombat estig.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
