A kalocsai Érsekkertben még soha nem volt ilyen rendezvény, de remek helyszínnek bizonyult, és minden előzetes félelem ellenére kitűnő, napsütéses idő volt egészen az eredményhirdetés végéig.
Érkeztek versenyzők Szekszárdról, Nagydorogról, Kiskunhalasról, de jöttek távolabbról is, mint például Kulcs, vagy Szeged. Nagyjából 80 versenyző és számos kísérő látogatott el Kalocsára. A megmérettetést Jenei Attila, az egyesület elnöke nyitotta meg, majd a megjelent íjászokhoz Török Ferenc, Kalocsa város polgármestere – aki maga is űzi ezt a sportot – intézett bíztató szavakat, amely után egy kezdő lövést leadva elindította a versenyt. Minden versenyző elfoglalta az első célját és megtörténtek az első lövések. Ezután bejárták az Érsekkert minden szegletét, hiszen 24 teljesítendő cél várt mindenkire. A pálya vonalvezetése, technikája jónak bizonyult, mert minden íjász pozitívan vélekedett róla.
.jpg)
Kellemes hangulatban telt az egész nap, amelyet tovább fokozott a Sárköz Baranta Csapat délutáni bemutatója. A verseny után még egy ebéd következett, amely után eredményhirdetésen az érmek és oklevelek mellett számos ajándékkal kedveskedtek a legkisebbeknek, valamint az egyes kategóriák győzteseinek egyaránt.
A díjakat Hartman János, a Kalocsai Kézilabda Club elnöke adta át, örömmel gratulálva mindenkinek, a számos kategóriában elért helyezésért. A legszebben csillogó érmekből jutott a hazaiaknak is, hiszen aranyérmes lett Nagy Marcell (mini irányzék nélküli csigás kategória), András Tamás (felnőtt irányzék nélküli csigás kategória), Jenei Endre (gyermek irányzékos csigás kategória), Kocsis Adrienn (ifi vadászreflex kategória) és Huszár Bertold (serdülő vadászreflex kategória). Ezüstérmet szereztek Markó Zsófia (mini tradicionális kategória), Kapitány Máté (mini vadászreflex kategória), Kocsis Sándor (szenior tradicionális kategória). A csapat palettájáról a bronzérem sem hiányozhatott, Mezey Gabriella a felnőtt vadászreflex kategóriában lett harmadik. Sikerült két negyedik helyet is bezsebelnünk, Budai Attilának (gyermek tradicionális kategória) és Jerkovics Erikának (felnőtt vadászreflex kategória) köszönhetően. Budai Dániel a gyermek tradicionális íj kategóriában ötödik lett. A többiek is igazán szépen teljesítettek, főként, ha figyelembe vesszük, hogy többüknek ez volt az első 3D íjászversenye. Kapitány Máté és Markó Zsófia mellett Andrékovics Balázs is most mutatkozott be. Tradicionális íjával a gyermek kategória hetedik helyét szerezte meg. Ugyanebben a kategóriában debütált Zabolai András is, aki nyolcadik lett.
.jpg)
Vendégként feltűnt még Vikker József a Kalocsai Dózsa György Szakközépiskola igazgatója és Kis-Vén László Öregcsertő polgármestere, akik nagyban támogatják a Sárköz Íjász Egyesület csapatát.
Köszönet Kalocsa Városának a helyszínért, valamint támogatóinknak: Masszív Szárazépítészeti Kft; Kalo-Bau Kft; Markó Művek Kft; Jagicza Zoltán Húsbolt; Hartman János és az MKB Bank; valamint a Kalocsai Dózsa György Szakközépiskola.

A kalocsai Érsekkert egy csodás és biztonságos helyszínnek bizonyult egy ilyen versenymegrendezésére. A csapat reményei szerint ezzel a versennyel egy hagyományt teremt, amelyet jövőre meg tud ismételni és felülmúlni, hogy még több elégedett versenyző és hobbi íjász látogasson el Kalocsára.
MG és Atta
A Sárköz Íjász Egyesület szeptember 13-án rendezte meg első saját 3D íjászversenyét. A kalocsai íjászok már számos megmérettetésen bizonyították, hogy megállják a helyüket versenyzőként, ám ezúttal az is kiderült, hogy nem csupán versenyezni, de versenyt rendezni is tudnak.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
