A III. Szent István Kupához kapcsolódóan, a Kalocsai Futball Club meghívására ugyanis erre a délutánra a Kubikus parkba költözött a Méhecskék SE futball, a GYIÖK strandröplabda, a KSE sakk és asztalitenisz, Bodnár Erika aerobic, és Kerpács Rezső brazil jiu-jitsu edzésekkel, de a Titán Sport Club jóvoltából személyi edző segédkezett a szabadtéri fitnesz eszközök helyes használatában is.
A meghívott egyesületek és edzők bemutatókat tartottak, majd a sportágakat bárki ki is próbálhatta, továbbá igény szerint feltehette kérdésit, vagy tájékozódhatott az ingyenes, kihelyezett kiadványokból.
Az elégetett kalóriák pótlására az edzések végén minden lelkes résztvevőt üdítővel és az egészséges életmódhoz kapcsolódó ételekkel vendégeltek meg.
A rendezvény az Európai Unió és Kalocsa Város Önkormányzata támogatásával, a DAOP-5.1.2/A-09-2f-2011-0002 azonosítószámú, "Kalocsa, mint kistérségi székhely integrált fejlesztése" c. pályázat keretében valósult meg.
Augusztus 19-én, kedden délután a szokásosnál is többen látogattak ki városunk közkedvelt szabadidős parkjába, ahol közös edzésekre várták a sportkedvelőket.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
