Az augusztus 16-i, szombati előkészületi találkozón a Radványi László edzette megyei első osztályban szereplő ezüstérmes felnőtt női csapatunk volt a fővárosi amazonhad ellenfele, akiket a korábbi kalocsai tréner, Vancsik Zsolt vezetett. Igaz, a hazaiaktól több meghatározó játékos is hiányzott a „táncból”, ám azért a látottak alapján nagyobb ellenállást is tanúsíthattak volna az FTC hölgykoszorúja ellen.
A találkozón ugyanis a vendégek uralták a játékteret, a „Méhek” egyszerűen kibontakozni, támadásba fejlődni sem tudtak a vendégek pressziója alatt, miközben a fővárosi lányok tetszés szerint lőtték a szebbnél szebb gólokat.
A Vancsik Zsolt vezette FTC hajadonjai
Így, az első húsz perc után a Fradi már 4–1-re vezetett, majd a második etap végére szokták volt mondani, hogy „sok-kevés” lett a végeredmény. A labdabiztosabb, technikailag képzettebb, tudatosabb focit játszó csapat nyert, és a látottak alapján elmondhatjuk, hogy nem volt túlzott a nagyarányú különbség.
A Ferencvárosi Torna Club U17-es korosztályú női labdarúgó-csapata városunkban edzőtáborozott az előző hétvégén, ahol a Méhecskék SE edzőcentrumában többször is megmérkőzött a kalocsai klub csapataival.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
