A bajnokságon a Kalocsai SE evezősei népes gárdával vettek részt – sokuknak ez volt az első versenye –, ám a legfiatalabbak, a minisek igencsak kitettek magukért, halmozták az érmeket.
Aranyérmet vehetett át Szilágyi Márk, míg ezüstérmet nyert László Kíra, Szalai Andor pedig harmadik helyen ért célba. Közel járt az érmes helyezéshez Ferencz Panna is, de a rajt utáni kisebb sérülése miatt kicsivel lemaradt a dobogóról. Nagyon szépen szerepelt a két újonc, Tóth István és Szilágyi Ervin. Előbbi negyedik, utóbbi ötödik helyen ért célba. Jelentősen javított időeredményén Balogh Gábor is, aki hatodik helyezést szerzett.
Nagy sikert aratott serdülő kettőpárban Bocskor Tomi és Szalai Szilárd. Az előfutam fölényes megnyerése után a középfutamban elért harmadik hely azt jelentette, hogy készülhettek a fináléra. A fiatal egységnek most még sok volt a három kemény futam, a végén, hatodik helyen értek célba, de fejlődésük töretlen, a jövőben még szebb sikereket érhetnek el. Töretlenül fejlődik Lovas Richárd is, második versenyén látványos finissel elért második helye a tanuló egypárban kitűnő eredmény.
A kalocsai evezősök utánpótlás válogatottja is hajóba szállt a vidékbajnokságon. A bledi nemzetközi regattára készülő Lázár Dani állandó párjával, a váci Kovács Kornéllal a megnyert előfutam után a döntőben a második helyen ért célba, igen jó idővel.
Németh Zoltán tanítványai, így öt érmet és szép helyezéseket szereztek, a jó eredmények erőt adhatnak a következő hetek kemény edzéseihez, hiszen július közepére az országos bajnokságra kell mindenkinek csúcsformába kerülnie.
Június 6-7-én rendezték a Velencei-tavi evezőspályán a sportág hagyományos versenyét, a Vidékbajnokságot. A regattán minden hazai klub a legerősebb csapatával vett részt, hiszen a nagy nemzetközi versenyek és az országos bajnokság közeledtével minden edző próbálja kialakítani a legideálisabb együttesét.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
