Kalohírek

 

Sakkozó ovisok – Ferenc Bence megyebajnok

2014. június 17.,kedd 14:40  |   
Június 7-én, szombaton Kiskőrösön rendezte meg a város önkormányzata, a Kiskőrösi Óvodák és a Logikusakk Oktatási és Sport Közhasznú Egyesület Kalocsa, a 2014. évi Bács megyei Óvódás Sakkbajnokságot.
Megosztás: 

A versenyen tizenhárom óvodás indult, ahol két fordulós svájci rendszerben, 2 x 20 perces gondolkodási idővel mérkőztek. A mezőnybe három kalocsai ovis is nevezett, akik kiemelkedően teljesítettek, hiszen az 1-2., és az 5. helyeken zárták a versenyt.

Ferenc Bence (képünkön) a Viola utcai Óvoda Kalocsa nagycsoportosa a hét forduló során elért hat pontjával – 5 győzelem, 2 döntetlen – az első helyen végzett, így ő érdemelte ki 2014-ben a „Bács megye Óvodás Sakkbajnoka” kitüntető címet. Másodikként Antal Dániel a Kunszt József Óvoda Kalocsa „középsőse” 5,5 ponttal fejezte be a küzdelmet, míg Tamás Gábor (Katolikus Óvoda) 4 ponttal az ötödik helyen zárta a versenyt.

A bajnokságot támogatták: Kiskőrös Város Önkormányzata, Kiskőrös Óvodái, Logikusakk Oktatási Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület Kalocsa, Magyar Sakkvilág Szerkesztősége, Bács-Kiskun megyei Sakkszövetség, Csupor Katalin versenybíró, Nagypál László szimultánt adó.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére