Kalohírek

 

Magabiztos KKC győzelem: Kalocsai KC – Kecskeméti TE 24–20

2014. január 28.,kedd 11:17  |   
Január 21-én, kedden este az NB I/B-s Kecskemét férfi csapatát fogadta a Kalocsai Kézilabda Club együttese előkészületi találkozón, ahol a Kolics János edzette mienk magabiztos játékkal, meggyőző fölénnyel, végig kézben tartották a mérkőzés alakulását.
Megosztás: 

Az elején igencsak meglepték Szvétek Balázsék az egy kategóriával magasabb osztályban játszó ellenfelüket – 5-0-ra, sőt 10–2-re is vezettek már –, amikor Kolics mester a félidő közepétől lehozta kezdősorát. A pihenőre csökkentette hátrányát a vendég (14–12), de az addig látottak alapján elmondható volt, hogy a Kalocsa tűnt magasabb osztályú csapatnak.

A második játékrészben is mindenkit felváltva meccseltetett Kolics-mester – a KKC egy pillanatra sem engedte ki kezéből az irányítást –, Reichert Zoli vezérletével és góljaival pedig tartotta a különbséget (20–16, 23–18) egészen a lefújásig a kalocsai együttes.

Kalocsai KC – Kecskeméti TE 24–20 (14–12)
150 néző, vezette: Kiss Z., Kuklis P.
Kalocsa: Bolvári A. – Katona B. 2, Reichert Z. 9, Papp D. 1, Balla G. 4, Szvétek B. 6, Juhász P. 1. Csere: Kanalas N., Tóth B. 1, Lakatos Á (k.), Ágoston R., Rumi Á., Baksa G., Rimai R., Romsics L., Kiss B.
Edző: Kolics János.

Az eredmény alakulása: 7. p.: 5–0, 20. p.: 11–3, 30. p.: 14–12, 43. p.: 20–16, 55. p.: 23–18.
Hétméteresek: 2/1, illetve 3/3.
Kiállítások: 2, illetve 4 perc.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére