Az ellenfél pedig az a Kiskőrös volt, amely már négy hét óta nem tudott nyerni ebben az egyébként sem acélos megyebajnokságban, és amely csapat a nyolcadik helyről várhatta a velünk való találkozást.
Már az elején ránk ijesztett az agilis, határozott támadójátékával nekünk ugró vendég, amikor a harmadik percben egy sarokrúgást követően kis híján gólt értek el. A 20. percben aztán az első teátrális védelmi hibánkra igazán lecsapott az ellenfél, amikor két játékosunk ütközött össze a félvonalnál, a tálcán felkínált lecsorgó labdával pedig a rutinos kőrösi ék Füleki, a kifutó Varga mellett a kapunkba passzolta a labdát (0–1).
Öt percre rá volt egy Kohány Gabi villanás is, ám betörő támadónk a tizenhatos körtéjéből leadott lövése elsuhant a felső saroknál. A félóra végére az is kiderült, hogy egy szervezetten védekező, támadóinknak teret nem engedő, tudatosan felépített focit játszó Kőrös a mai ellenfelünk, amely a szögletek számát tekintve is fölénk nőtt ezen a délutánon. A 36. percben aztán lesgólt ért el a Kőrös, amikor is megverték jobb oldali védelmünket az alapvonalnál, ám a beadást az érkező támadó lesről préselte a kapunkba. Rá egy percre, Füleki újra gólt érhetett volna el egy beadás után, de félfordulattal kapásból a megdermedt Varga mellett a léc mellé vágta a labdát. Az első félidő összképéhez tartozott, hogy mind labdabirtoklásban, mind a helyzetek számának kialakításában fölénk nőtt a vendég, amit a sarokrúgások száma is hűen tükrözött.
A félidőben kettős cserére szánta el magát Evanics edző, Nádasdit és Márkust hozta be a második játékrészben Dostyicza és Vuits Attila helyére.
Sajnos a csapat ezután is ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta. Nem működött az összjáték, nem volt néven nevezhető támadójáték. Sok volt az álló ember, nem voltak labda nélküli beindulások, keresztmozgások, a játékosok zöme jószerivel álló helyben várta a labdát. Ez pedig nem is eredményezhetett mást, mint vereséget, amit tíz hét után élhetett meg a KFC csapata, vezetősége és szurkolótábora.
Kár volt érte…
MESTERMÉRLEG:
Evanics Zoltán edző: – Azt tudtuk, hogy előbb-utóbb minden sorozat megszakad egyszer, de hogy pont hazai pályán következik ez be, az mindenképpen sajnálatos. Bosszantó az is, hogy nálunk ezúttal tizenegy „egyéni vállalkozó” volt a pályán, a csapatjáték pedig nyomaiban sem volt felfedezhető. A szervezetten védekező ellenfélen pedig támadójáték hiányában fogást sem tudtunk találni.
KFC – Kiskőrös LC 0–1 (0–1)
300 néző, vezette: Tóth Cs.
Kalocsa: Varga – Sára, Pandúr, Szalontai, Balogh T. – Vuits V., Kohány G., Dostyicza (Nádasdi), Vuits A. (Márkus) – Keszthelyi, Kohány G. (Facskó)
Edző: Evanics Zoltán
Ifjúsági eredmény: 2–1 a KFC javára. Gólszerzők: Szűcs, Pécsi.
A X. forduló további eredményei:
Tiszakécske VSE – Kiskunfélegyházi HTK 3–8
Kiskunmajsa FC – Akasztó FC 4–0
Hetényegyházi MSE – Kunszállás 3–1
Kecel FC – Bácsalmás PVSE 3–1
Tompa SE – Soltvadkerti TE 2–0
Harta SE – Kiskunhalas FC 1–0
Kecskeméti LC – Híd SC 0–2
Az ősz tizedik játéknapján vesztette el „szüzességét” a kilenc fordulón át veretlen Kalocsa, ám ami különösen fájó, olyan kilencven perc során, amelyen kevés csapatszintű megmozdulást tudtak produkálni a fiúk.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
