Kalohírek

 

Továbbra is veretlenül: Kecel FC – Kalocsai FC 1–3

2013. október 14.,hétfő 09:29  |   
Az idei bajnokság kilencedik fordulója után is veretlen még az új edzővel, Evanics Zoltánnal megerősített Kalocsa, ráadásul a keceli kiruccanásán a csapat begyűjtötte a borvárosiak skalpját is, ami már egyben a kalocsai légió hatodik diadala volt.
Megosztás: 

A hazaiakat meglepte a Kalocsa egészségesen agresszív, egész pályás letámadásos játéka, egyszerűen nem tudtak kibontakozni, nem bírtak eljutni a vendégek tizenhatosáig. A félóra végéig a labdabirtoklási arány is 80:20 volt a mieink javára, a helyzetek számáról már nem is beszélve, miközben a 23. percben Keszthelyi góljával már megvolt a megnyugtató vezetés is. (0–1).

Jól tükrözte az erőviszonyokat, hogy harmincöt percet kellett várni az első hazai sarokrúgásra, miközben Vuits, Kohány, „Kesza” és Pandúr is betalálhatott volna.

A második játékrészt is gólt ígérő kalocsai helyzet nyitotta, ezúttal Vuits Viktor durrantotta el a kapu előtt keresztbe a labdát. Az 55. percben azonban újabb gólnak tapsolhatott a csapatot elkísérő kalocsai publikum. Keszthelyi, Bundesligába illő, banánívű sarokrúgását a rövidre érkező Szalontai fejelte mesterien a léc alá (0–2).

A lefújás előtt tíz perccel aztán Keszthelyi önzetlen passzából Kohány Gabi is feliratkozott góllövőink közé, amikor higgadtan a keceli ketrec közepébe passzolta a labdát (0–3).

A szimpatikus házigazdák a 83. percben Grácz révén megszerezték becsületgóljukat, amit nyíltszíni tapssal jutalmazott a hazai publikum (1–3).

MESTERMÉRLEG:
Evanics Zoltán edző:
– Végig nagy fölényben játszottunk, az, hogy csak 3–1 lett a végeredmény, annak köszönhető, hogy a legnagyobb helyzeteket is kihagytuk. Ezen mindenképpen változtatnunk kell a jövőben, illetve nekem is meg kell tudnom, hogy miért van az, hogy pár ember formán kívül játszik.

Kecel FC – Kalocsai FC 1–3 (0–1)
200 néző, vezette: Béleczki
Kalocsa: Varga – Sára, Pandúr, Szalontai, Márkus (Vuits A.) – Vuits V., Kohány B. (Facskó), Dostyicza (Nádasdi), Balogh T. – Keszthelyi, Kohány G.
Edző: Evanics Zoltán

Ifjúsági eredmény: 0–0.

A IX: forduló további eredményei:

Híd SC – Tompa SE 4–2
Kiskunhalas FC – Kiskunmajsa FC 1–2
Harta SE – KHTK 1–4
Kunszállás – Kecskeméti LC 1–0
Kiskőrös – Hetényegyháza 1–1
Soltvadkert – Tiszakécske 5–0
Bácsalmás – Akasztó 3–0

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére