Kalohírek

 

2013 perc sport: Mozdulj Kalocsa!

2013. október 04.,péntek 14:30  |   
Ma (pénteken) reggel 9 óra 25 perckor egy hivatalos megnyitóval, majd 11 órakor már konkrét sporttevékenységekkel kezdetét vette a 2013 percig tartó Sportnap Kalocsán.
Megosztás: 

A Kertvárosi Általános Iskola sportcsarnoka adott helyett az idei, immár tizenkettedik Sportnap megnyitójának, melyen Török Ferenc, Kalocsa polgármestere mondott köszöntött, közel 30 szervező és a több száz kisiskolás előtt. A város első embere beszédében jelezte, a Sportnap kapcsán is jól látszik, a város fiatalsága milyen lendületes és elhivatott.

- A sportnap kapcsán a legnagyobb öröm számomra mindig az, hogy ezt a programot minden évben gyerekek, a fiatal felnőttek szervezik. Ez előremutató a város szempontjából, másrészt garancia arra, hogy a többi gyerek valami olyat kap, olyanban vehet részt, ami tetszik neki. Hisz mégiscsak jobban ismerik a fiatalok a kiskamaszok igényeit, mint a nagyok – mondta Török Ferenc. Aki végezetül arra kérte a gyerekeket, hogy a mozgást ne hagyják abba a sportnap végén sem, hisz testi és lelki fejlődésükben a sportnak óriási szerepe van.

Az országos szinten is példaértékű rendezvény megnyitóján a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat diákpolgármestere Horváth Bálint is szót kapott. Ő amellett, hogy mindenkit mozgásra buzdított, ismertette azokat a lehetőségeket is, amire a 2013 perc alatt lehetőség nyílik idén.

- Idén 15 sportág közül választhatnak azok, akik úgy döntöttek, hogy megmozdulnak. Megtartottuk a régi, úgynevezett nagy sportágakat, vagyis idén is lesz például foci és röplabda, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján kevésbé népszerű sportágakat például elhagyjuk, így az említett nagy sportágakat viszont hosszabb ideig élvezhetik a sportolók – tudatta Horváth Bálint.
Aki annyit még hozzátett a város megmozgatásában és a sportágak népszerűsítésében idén sincs korhatár. Várják a még épp csak tipegni tudókat és a 100 éveseket is a rendezvényre.

A sportnap programjairól itt tájékozódhat.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére