Kalohírek

 

Kalocsai Futball Club – Túl az első hét fáradalmain

2013. július 16.,kedd 10:28  |   
Július 8-án, hétfőn megkezdte a felkészülést a Kalocsai FC megyei első osztályban szereplő labdarúgó-csapata az új edző Evanics Zoltán vezetésével, akinek a munkáját Farkas Gábor pályaedzőként segíti majd a bajnokság során.
Megosztás: 

A menetrendnek megfelelően az első héten már négy tréninget is levezényelt az új edzőpáros, sőt július 13-án szombatra már előkészületi találkozó is volt tervezve, amit a hajósiak sajnos visszamondtak. Így, reggel 9 órakor egymás ellen játszott kétkapus edzőmeccset a keret a Városi Sporttelep minden igényt kielégítő „nagyműhelyében”, ahol Evanics mester tovább ismerkedhetett a jelöltjeivel.

A családi légkörben lezajlott találkozón a kilátogató szurkolók már új arcokat is felfedezhettek a fiúk között, hiszen hozzánk tart a hosszú évekig Uszódon, majd most legutóbb Miskén remeklő hálóőr Varga Sándor, az egykori KSE csatár Facskó Jani fia, a Csepelből talán hazatérő Facskó Patrik, valamint a régi új, ismét kalocsai szerelést öltő Kárpi Rudolf is.

A jó hangulatú szombati futballmatiné után Evanics edzőt arról faggattuk, hogy milyenek az első benyomásai a csapattal kapcsolatban az egyhetes ismerkedést követően.

- Az első hét benyomásai nagyon pozitívak, nagyon bíztatóak. Eddig is hallottam már a csapatról, hogy képzett játékosok alkotják, jó felfogású, pozitív hozzáállású, jó szellemű gyerekek, amit magam is megtapasztalhattam. Azt látom, hogy csapaton belül azért van egy-két „lyuk”, amit érdemes lenne betömni, ezen van a vezetés és ezen vagyok én is. Az első hét munkavégzése és a hozzáállás nagyon jó volt, nagyon bíztató.

- A viszonylag rövidnek mondható felkészülés során mire fekteti a legnagyobb hangsúlyt az edzésmunkában az előkészületek során?
- Az én szemléletem az, hogy rengeteget kell labdázni, súlykolni kell a gyakorlatozás során a labdával végzett mozgásokat. Támadó szellemű futballt szeretnék – szépen hangzik, ezt bizonyára sok edző elmondja -, de úgy gondolom, ehhez itt adott is a játékosállomány. Azért egy-két dolgot meg kell ismerniük a gyerekeknek, amit én szeretnék megvalósítani a csapatjáték kialakítása során, de úgy érzem ennek nem lesz akadálya.

Folytatás július 15-től a második hét penzumával, amit július 20-án, szombaton hazai pályán a KTE U21-es csapata elleni edzőmérkőzés zár majd le. Kezdés 11 órakor, a fiúk ezután is hívják és várják a szurkolókat.


T.F.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére