Idén június 14-én volt a derbi nagy napja, ahol a sportbaráti találkozón (az eredmény csak másodlagos – a szerk.), a főítész Kárpi Lajos vezetésével futottak ki a csapatok a Városi Sporttelep „nagyműhelyébe”.
A tavalyi góltermést (8 találat született), idén igencsak túlszárnyalták a mérkőző felek, hiszen tizenhétszer(!) rezdültek meg a hálók a kétszer 25 perces örömfoci során.
A „megyeegyes” profijaink a drukkereknek hat gólt engedélyeztek az egész éves buzdításért és támogatásért, míg 11(!) adott góllal „jutalmazták” őket a lelkes meccsre járásért.
A hagyományoknak megfelelően aztán a „párbaj” terített asztaloknál folytatódott a minden idők legjobb krumplipaprikása mellett. Közben beindultak a zrikák is rendesen a két tábor között, de mindenki érezte, hogy pályán és pályán kívül egyaránt, azért a törzsszurkolók imádják és a tenyerükön hordozzák az „aranylábú fiúkat”.
A főszervező Csorba Krisztinának köszönhetően immár harmadszor rendezhették meg azt a szezonzáró hangulatos focimeccset, ahol a KFC leghűségesebb, egyben legerősebb hangú szurkolói – „a kemény mag” vagy a fociberkekben csak „B-közép” néven ismert törzsszurkolói csapat a pályán élesben is pengét válthatott egymással.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
