Kalohírek

 

Remek győzelemmel nyitottak: Kalocsai KC – Kiskunmajsa 24–19

2013. március 12.,kedd 09:46  |   
Március 9-én, szombaton kezdődött a megyei női kézilabda-bajnokság tavaszi etapja, ahol a Kalocsai KC együttese a közvetlenül előtte álló Kiskunmajsa csapatát fogadta. Az őszi rajton három góllal, 25–22-re nyertek a majsai amazonok, így éppen itt volt az ideje annak, hogy kamatostól visszavágjanak a Kolics-tanítványok.
Megosztás: 

Esélyeinket csak növelte, hogy a télen hozzánk igazolt a hajósi illetőségű, de korábban a Halasban és Veszprémben is megfordult Alföldi Babett, aki tizenegy remekbe szabott góllal debütált a fürdővárosiak ellen, oroszlánrészt vállalva ezzel a Kalocsa 24–19-es, ötgólos különbségű nagyszerű győzelméből.

Ezzel a sikerrel a hetedik helyen álló mieink befogták, és a jobb egymás elleni eredménnyel meg is előzték a Majsát, mely győzelem nem csupán két pontot ért, hanem további lendületet adhat a lányoknak a tavasz hadakozásai során.

MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző:
– Egy évek óta dobogóra törő és dobogón végző csapattal szemben sikerült igazán remek győzelmet aratni. Ez köszönhető annak is, hogy az egy hónappal korábban hozzánk érkező Alföldi Babett nagyon szépen beépült a csapatgépezetbe és olyan új színt hozott a távoli átlövéseivel a támadójátékba, ami eddig nagyon hiányzott nekünk.
Sajnos mindezek ellenére azt éreztem, hogy vannak még kondicionális problémáink, amelyek a mai meccsen is kiütköztek, amikor percekre hullámvölgybe kerültünk. Ezen felülkerekedve a lányok maximálisan helyt álltak, nagyon jól védekeztek, miközben a távoli átlövésekből tartottuk, sőt növeltük is a különbséget. Mindenképpen intő lehet a jövőt tekintve, hogy egy ilyen szoros mérkőzésen ennyi kihagyott büntető megbosszulhatja magát.

Kalocsai KC – Kiskunmajsa 24–19 (13–10)
100 néző, vezette: Lekrinszki T., Zsubori J.
Kalocsai KC: Kiri M. – Tóth G., Mészáros V. 4, Tóth S. 5, Facskó P. 2, Alföldi B. 11, Fuszenecker Á. 1. Csere: Jakab J. 1, Bors R., Fekete Dzs., Perity V., Szvétek K., Halász B., Iván P., Holló B.
Edző: Kolics János

Az eredmény alakulása: 10. p.: 3–3, 15. p.: 6–6, 32. p.: 14–10, 50. p.: 18–14, 59. p.: 24–18.
Hétméteresek: 6/2, illetve 8/6
Kiállítások: 4, illetve 4 perc


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére