Kalohírek

 

Főpróbát tartott a csapat: Kalocsai FC – Homokmégy 4–0

2013. március 07.,csütörtök 09:16  |   
Március 2-án, szombaton bajnoki főpróbáját tartotta a Kalocsai Futball Club megyei első osztályú labdarúgó-csapata, hiszen egy hét múlva már indul a tavaszi szezon, amikor is Félegyházán debütálnak majd a mieink.
Megosztás: 

A főpróbán a „megyehármas” Homokmégy együttese ellen meccselt a Gojtán-alakulat, mivel a Soltvadkert az utolsó utáni pillanatban lemondta a Kalocsa ellen lekötött felkészülési találkozóját. Így, szombaton délben a Városi Sporttelep edzőpályáján a beugró homokmégyiekkel szparringoltak Vuitsék, ahol az elképzelt és megtervezett csapattaktika minél magasabb szintű kivitelezése lett volna a fiúk első számú feladata.

Mint a meccs végén kiderült – Gojtán edző elmondása szerint –, ebből vajmi keveset valósított meg az együttes, még a négy adott gól ellenére is. Ugyanis a négy találatunkból három rögzített helyzetből született, úgymond pontrúgás eredménye volt – szabadrúgás, szöglet, tizenegyes –, valamirevaló akcióból viszont ritkán veszélyeztette a KFC a nála két bajnoki osztállyal alacsonyabban játszó ellenfele kapuját.

Előbb, a találkozó 3. percében Vuits Viktor sarokrúgásból tekerte a léc alá a labdát, majd a 10. percben szintén ő volt eredményes egy Bundesligába illő, pazar szabadrúgás után (2–0). A félóra vége felé aztán öccse Attila is betalált Kohány Gabi látványos sarkalásából indulva, majd a 78. percben a Vuits Viktor „felborításáért” megítélt büntetőből Kohány Gabi állította be a 4–0-s végeredményt.

MESTERMÉRLEG:
Gojtán István edző:
– A látottak alapján elmondhatom, hogy a csapatjátékot tekintve a bajnoki főpróbánk rosszra sikeredett, de bízom benne, hogy éppen ezért jó lesz majd az „előadás”. Van mit törlesztenünk félegyházi sportbarátainkkal szemben, hiszen az előző tavaszon 6–2-re vertek meg bennünket, majd az őszi nyitányon Kalocsán is 4–0-ra győztek ellenünk. Sajnos, Mácsai és Kohány Balázs sárga lapok miatt nem szerepelhet az összecsapáson, de nagyon remélem, hogy Nasz Balázs és Halászi felépül addig sérüléséből. A pontszerzés már bravúr lenne a listavezető otthonában, ami egészséges lökést adna valamennyiünknek a folytatáshoz.

Kalocsai FC – Homokmégy 4–0 (3–0)
50 néző, vezette: Tamás R.
Kalocsai FC: Antóni – Sára, Nasz, (Pandúr), Mácsai (Fekete), Vörös – Vuits A. (Garas), Balogh T., Kohány B. (Borsos), Vuits V. – Keszthelyi (Dostyicza), Kohány G.
Edző: Gojtán István


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére