Kalohírek

 

Szettnyerésre sem futotta: KSE – Tatabányai VSE 0:3

2013. február 11.,hétfő 09:56  |   
Két emlékezetesen nagyszerű és fontos, a szurkolói szíveket is felmelengető hazai siker után, idei harmadik kalocsai fellépésén is a győzelem reményében lépett pályára a Kalocsai SE NB II-es női röplabdacsapata. A február 9-i, szombat délelőtti röplabda matinén ellenfele az egykori legendás magyar bajnok késői utódja, a Tatabányai Volán SE társulata volt.
Megosztás: 

Lett volna miért visszavágni Komárom megyei ellenfelének a mieinknek, hiszen az őszi első találkozójukon a Volán szó szerint elgázolta a Kováts-tanítványokat, ugyanis nagy pontarányú 3:0-s tatabányai győzelem született. Nos, éppen itt volt az ideje, hogy az egyre jobb formát mutató Kalocsa kamatostól visszavágjon az „odavágó” fájdalmas kudarcáért.

A meccs is ennek szellemében indult, hiszen percek alatt 6:0-ra húztak el Sztupovszki Anették, ám, a „buszban maradó” tatabányai lányok hamar felébredtek Csipkerózsika álmukból, mert 7:7-nél már utolértek bennünket. Ezt követően a játszma finiséig fej fej mellett haladt a két együttes (18:18), de a végjátékban a vendég állva hagyott bennünket (19:25).
A második szettben már 20:13-ra is vezetett a KSE, sőt 22:18-ra is, de a jobban koncentráló ellenfelünk játszmalabdánkat is elvéve ismét megadásra késztetett bennünket (24:26).

A harmadik szett ugyan koreográfiájában eltért az előzőtől, ám a végeredmény szám szerint megismétlődött (24:26), ami egyben csapatunk nem várt, fájdalmas, játszmanyerés nélküli fiaskóját eredményezte. Sajnos lányaink teljesítménye ezúttal elmaradt a korábbi két hazai összecsapáson mutatott közönség szórakoztató produkcióitól.

KSE – Tatabánya 0:3 (–19, –24, –24)
50 néző, vezette: Jäger A., Szarka J.
Kalocsai SE: Vörös V., Szigeti A., Fehérvári A., Szele A., Sztupovszki A., Dabis Á. Csere: Szőgyi D., Jánosi N., Zsinka V.
Edző: Kováts Ágnes

Az eredmény alakulása:, 1. játszma: 6:0, 7:7, 13:10, 18:18, 18:22. 2. játszma: 2:0, 12:9, 20:13, 22:18, 22:23. 3. játszma: 13:17, 20:17, 24:20, 24:26.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére