Pedig úgy indult a mérkőzés, hogy az első negyedórában végig a Bácsalmás térfelén zajlott a játék, a délvidéki alakulat csak elvétve lépte át a pálya felezővonalát. Mezőfölényünk ellenére egy szöglet után a berobbanó vendégtámadó alig durrantott fölé, majd mi is veszélyeztettünk, de a bácsalmási hálóőr kétszer is bravúrral mentett. Aztán a 25. percben egy gyors kontra végén megverték a bal oldali védelmünket és az emberéről leforduló Susnjar Milan kilőtte kapunk bal alsó sarkát (0–1).
Rá pár percre ismét a higanymozgású apró támadó fricskázta meg védőinket, csak centiméterekkel lőtt a hosszúsarok mellé.
A második játékrészben kettős cserével próbálta felerősíteni Gojtán edző csapata játékát – bejött Borsós és Kárpi –, valamint megcserélte a két futóemberét Vuitsot és Sárát a pálya két oldalán. Az első tíz percben ismét odaszögeztük a vendégeket a kapujuk elé, ám egy gyors kontrával újra kijöttek a szorításunkból, amelyet Susnjar remek csatárteljesítménnyel már másodszor váltott gólra (0–2).
Akartuk a szépítést – Borsós többször meghúzta a jobb oldalon –, de beadásairól sorra lemaradtak a belsők, vagy fejeseink elkerülték az ellenfél kapuját. A 76. percben egy szemre tetszetős kalocsai akció végén Kohány Balázs lépett be a 16-oson belülre és félmagasan „becsőrözte” a lasztit a meglepett almási cerberus füle mellett a kapu bal sarkába (1–2).
Egyenlítés helyet a kinyíló kalocsai védők között újabb gólveszélyes vendégkontrák következtek, ám a hazai pályán debütáló új kapusunk Hajós Máté parádésan hárított két alkalommal is.
Sajnos az egyenlítés elmaradt –mondjuk meg őszintén, nem is volt benne a játékunkban–, így a második hazai fellépésen sem tudta győzelemmel megörvendeztetni a csapat az egyre fogyó törzsközönségét.
Kalocsai FC – Bácsalmás 1–2 (0–1)
150 néző, vezette: Patyi
Kalocsai FC: Hajós – Balogh T. (Borsós), Pandur, Báló, Mácsai – Fábián, Kohány B. – Vuits V., Dostyicza (Kárpi), Sára – Kohány G.
Edző: Gojtán István
Ifjúsági eredmény: 5–1 a Kalocsa javára.
A III. forduló további eredményei a következők:
Kiskőrös – Akasztó 2–0
Tiszakécske – Kiskunhalas 1–1
Soltvadkert – Harta 1–1
Tompa – Kiskunfélegyházi HTK 3–3
Kiskunmajsa – Kunszállás 5–2
Ismét alulmaradt hazai pályán a KFC és rögtön tegyük hozzá, a határozottabban és nagyobb respekttel játszó vendégek nem véletlenül szereztek három pontot, a találkozó nagy részében elképzelés és átütőerő nélkül futballozó Gojtán-társulatnál.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
