A Soltvadkertről érkező két új játékosát tesztelhette Gojtán edző – Papp Róbert és Tóth Róbert igazoltak hozzánk –, akik ezúttal a védelemben kaptak játéklehetőséget.
Oktatófilmbe illő támadást vezetett a Miske a találkozó 5. percében – megverték a bal oldali védelmünket –, a beadást pedig az ütemben érkező Tamaskó „Öcsi” az ötösről a kapuba emelte (0–1).
A negyedóra végéig kellett várni az első veszélyes kalocsai megoldásra, amikor Dostyicza fordult le őrzőjéről, majd a léc alá tartó bombáját a vendégek kapusa Varga Sanyi szögletre tenyerelte. A sarokrúgást követően aztán egyenlített a KFC. Vuits Viktor banánívű labdáját a rövid saroknál érkező Nádasdi Gergő elegánsan a hosszúba csúsztatta (1–1). A 33. percben büntetőhöz jutottak a mieink, miután Vuitsot a védők „felborították”. A tizenegyest Kohány Gábor könyörtelenül bevarrta (2–1).
.jpg)
A két újonnan érkező vadkerti fiú
A második játékrész rögtön hazai góllal indult – Kohány Gabi a kiinduló miskei hálóőr mellett a ketrec közepébe helyezte a labdát (3–1). A frissen beállt Sára új színt hozott a KFC-támadójátékéba – rendre faképnél hagyta a védőket –, minek egyike után a 60. percben ismét remekül akciózott a bal oldalon. Szellőléptű támadónk beadását aztán Borsós a kapus mellett a hosszúsarokba pörgette (4–1).
Az utolsó húsz percre látványosan fáradni kezdett a Miske, a mieink pedig újabb gólokkal büntettek. A 74. percben három vendégvédő sem tudta megállítani házi gólkirályunkat, Kohány Gábor pedig mindenkit elfektetve a kapuba vezette a labdát (5–1). A lefújás előtt egy perccel aztán a „hatodik vágányra” állt a kalocsai szerelvény, Vuits Viktor állította be a végeredményt (6–1).
Folytatás szombaton, Miskén, a visszavágóval.
KFC – Miske 6–1 (2–1)
50 néző, vezette: Hagymási
Kalocsai FC: Antóni – Báló, Papp, Nádasdi, Tóth – Vuits V., Kohány B., Dostyicza, Vuits A., Mácsai – Kohány G. Cserék: Borsós, Sára, Fábián M., Hajós M.
Edző: Gojtán István
Miskei ALC: Varga – Balogh A., Margit Cs., Knapig, Kardos – Jaksütz, Barta, Follárdt Z., Glavatity – Farkas T., Tamaskó. Cserék: Kapitány, Hangya, Kákonyi, Horváth, Váczi, Molnár.
Edző: Follárdt Zoltán.
A négycsapatos kecskeméti felkészülési torna után, a bajnokságra hangolódás újabb állomásaként, augusztus 1-jén szerdán a „megyekettes” Miske társulatát látta vendégül a Kalocsa, azt a gárdát, amely az élmezőnyben végzett a másodosztály Déli csoportjában.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
