Sajnos 2008 nyarán ez a legendás szív éppen a teniszpályán mondta fel a szolgálatot, akkor, amikor Jani már befejezte a mérkőzését, és tragikus hirtelenséggel ott hunyt el, szó szerint legjobb barátai kezei között. A Városi Sporttelep tenisz-centrumában azóta minden nyáron megrendezik egykori csapattársai az emlékversenyét, ahol idén is férfi egyesben és párosban, női párosban és vegyes párosban is megmérkőztek egymással.

A férfi egyes 24 fős mezőnyében a küzdelmek kilenc gémig tartottak, ahol a döntőben az előzetesen favoritnak kikiáltott Pásti Mihály hódította el az elsőséget dr. Marsovszky László előtt.
A további indulók a következők: Katus Gábor, Kálóczi Tibor, Pécsi István, Beer Attila, Jakab Jenő, Domokos Dávid, dr. Bóta Zoltán, Hársfői Péter, dr. Pirisi Levente, Török Endre, Skultéti Csaba, Dömötör Gábor, Lakatos István, Balatoni György, Argat Róbert, Halászi Gábor, dr. Katona János, Bedics Tamás, Farkas Károly, Bolvári Máté, Somogyvári Ferenc, Pákolicz István.
A férfi párosok küzdelmeibe tíz duó nevezett, a döntőben aztán a Skultéti Csaba – Kálóczi Tibor páros emelhette magasba a díszes trófeát, megelőzve a Vargacz Endre – Pásti Mihály egységet, míg a dobogó harmadik foka a Halászi Gábor – Domokos Dávid duónak jutott.
A vegyes párosok vetélkedésében hét formáció csatázott, a dobogósok a következők: 1. Karkusné Gyöngyi – Pásti Mihály; 2. Sándor Brigitta – Kálóczi Tibor; 3. Sándor Henriette – Domokos Dávid.
.jpg)
A női párosok végeredménye: 1. Sándor H. – Sándor B.; 2. Karkusné Gyöngyi – Balatoniné Vali; 3. Karin Pisall – Mihók Icu.
A kétnapos viadalon a győztesek serlegeket, a helyezettek okleveleket vehettek át, a versenyt Kárpi Lajos vállalkozó és a HPV Benz Kft. támogatta.
A Kalocsai Tenisz Egyesület nagy családja idén is emlékversennyel adózott az egykori nagyszerű csapattárs, kedves barát és remek játszótárs, Molnár János, alias „Csika” előtt, akiről köztudott volt, hogy szerette fricskázni, úgymond bohém módon „osztani” a társakat, de mellkasában óriási szív lapult.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
