A találkozó 10. percében a vendégek büntetőhöz jutottak, amit Antóni kapus bravúrosan kitornázott. A 24. percben aztán Wittmann játékvezető a javunkra is megítélt egy tizenegyest, ezt Kohány Gábor könyörtelenül bevarrta (1-0).
A második játékrész 78. percében Pálinkás egalizálta az állást (1-1), de még nem volt vége. A befejezés előtt öt perccel Wittmann újabb büntetőt ítélt a Kalocsa ellen, ám azt a borvárosiak kihagyták. Az összecsapás 1-1-es döntetlennel zárult, így jöhettek a tizenegyesek, amelyben a Kalocsa végül is 5-3-ra jobbnak bizonyult, és ezzel a Gojtán-tanítványok kiharcolták a május 23-i döntőbe jutást, amelyet Kunszálláson rendeznek.
A fináléban a hazai „megyeegyes” alakulat, a Kunszállás lesz majd a mieink ellenfele.
A videót a KalocsaTV készítette.
Május 9-én, szerdán Kalocsán játszották a Magyar Kupa egyik megyei elődöntőjét, ahol a hazaiak a Soltvadkerti TE csapatát fogadták. A tét nem kevesebb volt, mint a megyei fináléba kerülés, amely egyben már az országos körbe való kijutást is jelentette a győztes számára.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
