Az előző heti félegyházi fájdalmas 6-2-es vereség után a fiúk is érezték, hogy elsősorban az önbecsülésükért és törzsszurkolóik visszacsábításáért lépnek majd pályára május 6-án, amihez „verhetőbb” ellenfelet keresve sem lehetett volna találni, mint a közepes „megyekettes” szintű, Dunagyöngye Szeremle kiesésre kárhoztatott társulata.
A Gojtán-tanítványok ennek megfelelően kezdték a mérkőzést, hiszen már az első percben kapujukhoz szögezték a vendégeket, és két ajtó-ablak ziccerben is hibáztak, de szerencsére házi gólkirályunk Kohány Gabi már a 4. percben betalált (1-0).
Ehhez képest elég sokat kellett várni, hogy a KFC a „második vágányra” lépjen – érthetetlenül kényelmes tempóra fogta a Kalocsa -, ám Vuits banánívű szöglete után Nádasdi már a második gólunkat bólintotta a 34. percben (2-0).
A második játékrészre frissen beállt fiatalabb Vuits fivér, Attila szerzett szemfüles gólt. Már egy elveszettnek hitt labdát spárgázott be az ötös sarkáról a meglepett portás, és a védők gyűrűjében, megszerezve ezzel a Kalocsa harmadik találatát (3-0).
Ezt követően tíz emberre fogyatkoztak a vendégek, ám a továbbiakban a mieink bosszantó hibákat vétettek óriási ziccerekben, így az eredmény már nem változott.
MESTERMÉRLEG:
Gojtán István edző: - A meccsen rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ám ebből sajnos csak hármat sikerült értékesíteni. Így a jövőben gyenge helyzetkihasználásunkon mindenképpen javítanunk kell. Ami a továbbiakban megszívlelendő, hogy 90 percen át kell majd teljes koncentrációval és erőbedobással küzdenünk, mert csak ez hozhat a Kalocsa hagyományaihoz méltó eredményt.
Kalocsai FC – Szeremle 3-0 (2-0)
150 néző, vezette: Kőrösi
Kalocsai FC: Antóni – Balogh T., Pandúr, Nádasdi, Báló (Frei) – Vuits V. (Dostyicza), Kohány B. (Fürj), Nasz (Vuits A.), Sára – Kohány G., Tóth A. (Fábián)
Edző: Gojtán István
Tamás Ferenc
…mert nálad kellemesebb ellenfelet el sem lehetett volna képzelni a hetek óta hullám-völgybe kerülő Kalocsának, arról nem is beszélve, ha egy kicsit koncentráltabban és nagyobb erőbedobással játszanak a mieink, akkor akár féltucat gólt is lőhettek volna a hervatag sereghajtónak.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
