Kedvencekhez
Hazai sikerek a Közép-Európai Rally-n
2008. április 29.,kedd 21:52 |
Az első Közép-Európai Rally a Hősök teréről indult egy hete a több mint két és félezer kilométeres (összesen 2671km-es) útjára, és szombaton (április 24-én) érkezett meg Balatonfüredre, a Tagore sétányra. A részt vevő 39 kamion között ott volt a Qualisport csapat képviseletében Kovács Miklós, Tóth Tamás, és Sipos Tamás Scania kamionjukkal.
Megosztás:
Balatonfüreden szem és fültanúja lehettem a több tízezer ember közötti célba érkezésüknek, gratulálhattam nekik, miután beálltak kamionjukkal a parkolóba, s egy gyors fotózás és pár mondat után már mentek is tovább a fiúk. Sipos Tomi elmondta, hogy az utolsó szakaszt egy defekttel kezdték, Mikitől pedig megtudtam, hogy nagyon nehéz egy héten vannak túl, s az ünneplés után majd csak vasárnap ér haza. Az élménybeszámolójára már kedden, ebéd után az 502-ben várt, ahonnan rohant is tovább Budapestre, sajtótájékoztatóra, majd további megbeszélésekre. Tehát az élete a CER után sem állt meg, a pörgés tovább tart.
Kovács Miklós élménybeszámolóját fogadják sok szeretettel!
- Az egész verseny alatt igen nagy megterhelésnek voltunk kitéve, mind a hárman. A táv a romániai időjárás miatt le lett rövidítve, annyira mostoha körülmények voltak az állandó eső, jégeső, hóolvadás miatt, hogy szinte életveszélyes volt ott közlekedni. A talaj teljesen fel volt ázva, nem beszélve arról, hogy ezerháromszáz méter magasan jártunk. Volt olyan napunk, amikor szinte derékig érő hóban hógolyóztunk verőfényes napsütésben. Két napig voltunk Romániában, de olyan csodálatos helyeken, ahová amúgy nem jutottunk volna soha. Az éjszakákat itt is szállodákban töltöttük, ahol szerencsére ki tudtuk pihenni magunkat. Így is életveszélyesen megyünk, de ott még a hely is életveszélyes volt. A homok is veszélyes, de míg ott megülsz és belesüllyedsz, esetleg felborulsz, addig itt lezuhansz egy rossz mozdulat vagy egy rossz döntés miatt, s meg sem állsz, míg le nem érsz. De szerencsére a romániai szakaszon senkinek nem volt balesete a mezőnyből! Az egész verseny során egyszer sem borultunk, bár a személyautók és a kamionok között is sok borulás történt. Mindent összevetve ez a szakasz volt a legnehezebb, mondhatni, kegyetlen, nem lehetett haladni, nem lehetett gyorsan menni, nem lehetett semmi hibát elkövetni, átlagban a 130-150-es tempóhoz képest maximum 75-el tudtunk menni. Egy nap átlagban úgy kétszáz kilométert mentünk, Sipos Tomi navigálásával, Tóth Tomi pedig állandóan ugrásra készen volt, ha valamilyen hiba előjön a technikánál. Szerencsére nem volt rá szükség, csak már itt az utolsó napon, ahol az utolsó hosszú gyors szakaszban az első öt kilométeres részen kaptunk egy jobb első defektet. Onnantól kezdve nem mertük azt a tempót meglépni, amit szerettünk volna, Tóth Tamásnak innentől kezdve erősen oda kellett koncentrálnia, állandóan figyelnie kellett a guminyomást, folyamatosan pumpálnia kellett az elvesztett levegő mennyiséget. Csak ötven kilométeres sebességnél lehet pumpálni, az egész autó stabilizációja megváltozott a keréknyomások miatt, instabillá vált ezáltal az autó. Az előző napi tíz perces előnyünket itt el is vesztettük, de még így is nagyon örültünk a behozott 17. helynek. Természetesen, ha azt az előnyt meg tudtuk volna tartani, akkor szebben hangzott volna egy 12. vagy 13. helyezés, de majd legközelebb. Így is a csapatmunka volt a lényeg, mely meghozta a gyümölcsét. A magyarországi szakaszok közül a veszprémi pálya volt megint csak igen nehéz, azon a pályán mentünk, ahol a harckocsik szoktak gyakorolni. El lehet képzelni, hogy milyen volt a terep egy-egy harckocsis szimuláció után.
A hátralévő időben részt szeretnénk venni még egy portugáliai versenyen is, de lesz egy magyar Baja, amilyenen most is voltunk, tervbe van véve egy egyiptomi verseny is és az év végén a dél amerikai futam. fejezte be beszámolóját Kovács Miki.
Mindehhez mi csak gratulálni tudunk és sok sikert kívánni!
elena
Kovács Miklós élménybeszámolóját fogadják sok szeretettel!
- Az egész verseny alatt igen nagy megterhelésnek voltunk kitéve, mind a hárman. A táv a romániai időjárás miatt le lett rövidítve, annyira mostoha körülmények voltak az állandó eső, jégeső, hóolvadás miatt, hogy szinte életveszélyes volt ott közlekedni. A talaj teljesen fel volt ázva, nem beszélve arról, hogy ezerháromszáz méter magasan jártunk. Volt olyan napunk, amikor szinte derékig érő hóban hógolyóztunk verőfényes napsütésben. Két napig voltunk Romániában, de olyan csodálatos helyeken, ahová amúgy nem jutottunk volna soha. Az éjszakákat itt is szállodákban töltöttük, ahol szerencsére ki tudtuk pihenni magunkat. Így is életveszélyesen megyünk, de ott még a hely is életveszélyes volt. A homok is veszélyes, de míg ott megülsz és belesüllyedsz, esetleg felborulsz, addig itt lezuhansz egy rossz mozdulat vagy egy rossz döntés miatt, s meg sem állsz, míg le nem érsz. De szerencsére a romániai szakaszon senkinek nem volt balesete a mezőnyből! Az egész verseny során egyszer sem borultunk, bár a személyautók és a kamionok között is sok borulás történt. Mindent összevetve ez a szakasz volt a legnehezebb, mondhatni, kegyetlen, nem lehetett haladni, nem lehetett gyorsan menni, nem lehetett semmi hibát elkövetni, átlagban a 130-150-es tempóhoz képest maximum 75-el tudtunk menni. Egy nap átlagban úgy kétszáz kilométert mentünk, Sipos Tomi navigálásával, Tóth Tomi pedig állandóan ugrásra készen volt, ha valamilyen hiba előjön a technikánál. Szerencsére nem volt rá szükség, csak már itt az utolsó napon, ahol az utolsó hosszú gyors szakaszban az első öt kilométeres részen kaptunk egy jobb első defektet. Onnantól kezdve nem mertük azt a tempót meglépni, amit szerettünk volna, Tóth Tamásnak innentől kezdve erősen oda kellett koncentrálnia, állandóan figyelnie kellett a guminyomást, folyamatosan pumpálnia kellett az elvesztett levegő mennyiséget. Csak ötven kilométeres sebességnél lehet pumpálni, az egész autó stabilizációja megváltozott a keréknyomások miatt, instabillá vált ezáltal az autó. Az előző napi tíz perces előnyünket itt el is vesztettük, de még így is nagyon örültünk a behozott 17. helynek. Természetesen, ha azt az előnyt meg tudtuk volna tartani, akkor szebben hangzott volna egy 12. vagy 13. helyezés, de majd legközelebb. Így is a csapatmunka volt a lényeg, mely meghozta a gyümölcsét. A magyarországi szakaszok közül a veszprémi pálya volt megint csak igen nehéz, azon a pályán mentünk, ahol a harckocsik szoktak gyakorolni. El lehet képzelni, hogy milyen volt a terep egy-egy harckocsis szimuláció után.
A hátralévő időben részt szeretnénk venni még egy portugáliai versenyen is, de lesz egy magyar Baja, amilyenen most is voltunk, tervbe van véve egy egyiptomi verseny is és az év végén a dél amerikai futam. fejezte be beszámolóját Kovács Miki.
Mindehhez mi csak gratulálni tudunk és sok sikert kívánni!
elena
Megosztás:
