Végre győztes meccs
2008. február 20.,szerda 20:14 |
Az elmúlt héten folytatódtak az NBI Liga Ligacsoportjának küzdelmei, szerdán a Jászberényi Röplabda Klub csapata érkezett Kalocsára. A szövetség először a Sportbál időpontjára tűzte ki e meccset (nem erősségük a csapatokkal történő egyeztetés), de a jászberényiekkel sikerült megegyezni, ezért e furcsa szerdai időpont.
Az Alapszakasz I. részében a hazai meccsen győztünk ellenük, az idegenbeli meccsen pedig kikaptunk tőlük. Közel azonos játékerőt képviselő csapatok meccsét láthatta a mérkőzésre kilátogató szurkoló. Faragóné Magyar Edit edző a következő hatossal kezdte a mérkőzést: Faragó Lili, Vass Lívia, Komjáti Anett, Csintalan Réka, Vörös Marietta, Faragó Eszter. Az első szett elején felváltva vezetett a két csapat, majd a vendégcsapat remek centertámadásokkal fokozatosan elhúzott tőlünk és a végére nagyon magabiztosan nyerte is meg ezt a szakaszt (14:25). Ezután Faragóné Magyar Edit, nem tudom megítélni, hogy vajon merész vagy esetleg kényszerű, de mindenesetre nagyszerű és eredményes húzásra szánta el magát. A sérülése miatt nem túl jó feladásokkal szolgáló Vörös Marietta helyére Faragó Eszter tette a feladó posztra, míg helyére a sérüléséből nemrég visszatérő, de felnőtt tétmeccsen utoljára csak októberben játszó Czár Barbarát küldte a páylára. Faragó Eszti számára nem volt új a szituáció, hiszen tavalyi szezonban is játszott feladóként és pár hete Szombathelyen is így játszottak. Nemcsak remekül adott fel hanem a feladás helyett váratlan megoldásként a második érintésre is többször úgy adta át a labdát, hogy az komoly zavart okozott az ellenfél védekezésében. Czár Barbara pedig remek helyezkedésével több támadást is sikeresen hárított, akárcsak Komjáti Anett, aki e meccsen is jó mezőnymunkájával, nyitásfogadásaival újra igazolta helyét a csapatban. A második szett közepéig ismét a vendégcsapat ment elöl (12:18) amikor is egyszer csak megindult a szekér a kalocsai csapattal, nagyszerű nyitássorozatok után már 22:19-re vezettünk ahonnan 25:21-re nyertük a játszmát. A 3. szettre mindkét csapat úgy jött fel, hogy nagy valószínűséggel ez lesz a vízválasztó, aki ezt nyeri, az nagy sansszal a végső sikert is besöpörheti. Ennek megfelelően alakult is a játék képe, hiszen a nagy küzdelemben 1-2 pontnál egyik csapat se tudott jobban ellépni a másiktól. Aztán 13:15-ös vendégvezetésnél nyolc egymás utáni pontszerzésünk (21:15) esetleg egy könnyebb szakaszsikert engedett sejtetni. Ám a vendégek nem adták fel, hanem szívós munkával, és többnyire az ifiválogatott Sándor Renáta nagyszerű ütéseivel ledolgozták a hátrányt. Olyannyira sikerült ez nekik, hogy 24:23-nál szettlabdájuk volt, amit sikerült hárítanunk. Ezután drámai végjáték bontakozott ki, benne fantasztikus bombaütésekkel és okos ejtésekkel. A két pontos különbséget ritka hosszúságú hajrában, öt szettlabdát hárítva a kalocsai csapat szerezte meg és ezzel szettelőnybe került, a nézők legnagyobb örömére. A 4. és mint utóbb kiderült az utolsó szettben végig a kalocsai társaság irányított és hozott is (25:21). Ebben talán közrejátszhatott az előző szett által keltett feszültségnek az ellenfél edzőjére gyakorolt hatása, ami csapatával a csarnokból kihallatszó kommunikációban nyilvánult meg (ergo ordított velük, mint a sakál). De ez már legyen az ő dolguk. A lényeg, hogy hosszú nyeretlenségi sorozatot sikerült megszakítani ezzel a győzelemmel. A következő és az alapszakasz II részének záró meccse pénteken 16 órától a Városi Sportcsarnokban az Angyalföld ellen lesz. A fővárosi együttes, ha nyer, osztályozó nélkül feljut a Kiemelt-csoportba, míg nekünk minden egyes megszerzett pontra, önbizalom növelő eredményre nagyon szükségünk van. Jöjjenek, szurkoljunk együtt!
(mettyu)
(mettyu)
