Kalohírek

 

Vereség Kecskeméten

2008. január 28.,hétfő 17:43  | 
Az elmúlt pénteken a megyei első osztályban vitézkedő Kalocsai Kosárlabda Egyesület megkezdte az alapszakasz visszavágóinak lejátszását. A tabellát vezető hazai csapat és a harmadik helyen álló KKE között komoly ütközetre volt kilátás, hiszen itthon három ponttal vertük őket, ám míg az első fordulóban itthon teljes létszámmal tudtunk kiállni addig e napon három kulcsjátékosunk is hiányzott az utazó keretből.
Megosztás: 

Az első idei mérkőzést a Prosme SE ellen Kecskeméten egy olyan tornateremben játszotta a KKE amely, hát finoman szólva is egy komoly hiányossággal bír, ez a terem nagysága (a hárompontos vonala nem volt meg teljesen, az oldalvonalon záródott le(!)). Az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy csapatunk az egyik erősségét nem fogja tudni használni, mégpedig a gyors támadásokat. A kalocsai csarnokhoz képest annyira kicsi volt a terem, hogy pár lépéssel bárkit utol lehetett érni, valamint a szűk helyre betömörülni kényszerülő csapat ellen a kézerdőben is sokkal nehezebb volt a passzolás. A kezdő ötösünk a következő volt: Drab Attila (26 pont), Tóth Bence (8), Vörös Balázs (8), Kishegyi Péter (7), Katus Zoltán (10). Az első negyedben egy új „ellenféllel” is szembesülnie kellett csapatunknak, ők szürke ruhában voltak és síp volt a szájukban. Mivel a gyors indulásokra nem volt lehetőség (egész meccsen csak 1 kosarunk esett ebből) ezért hatványozottan fontos poszttá lépett elő a center poszt, mind védekezésben, mind pedig támadásban. A már fent említett sípmesterek már az elején kiosztottak annyi személyi hibát – egy részét véleményem szerint teljesen indokolatlanul – Kishegyinek és Drabnak, hogy előbbit másfél negyed (!) után pontozták ki, míg utóbbi közel három negyedet kényszerült négy személyi hibával végig játszani, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy a lepattanó szerzésen túl passzív védekezésre volt ítélve. Az első negyedet négy pontos előnnyel indítottuk, ami a végére három pontos hátrány lett (19:16). A második negyedre „beért” a bírók tevékenysége. Védekezésünk Kishegyi kiválása után átszervezésre került, a nem túl erős kispadunk nem tudta pótolni őt, míg a sorok rendezését az ellenfél remekül használta ki és 14 ponttal jobban teljesített e szakaszban. A harmadik negyedben az ellenfélnél a kezdőkkel közel azonos tudású kispadosaik jöttek pályára, akikkel sikerült partiban lenni és ezt a negyedet bár csak egy ponttal, de nyertük (17:18). A záró negyedet újra csak hazai környezetben, „kispályán” otthonosabban mozgó, több betöréssel és biztos kézzel dobó Prosme csapata nyerte (27:14). E szakaszban Katus kiosztott egy-két szép tiszta blokkot, de ez már csak arra volt elegendő, hogy vendéglátóknak ne legyen annyira felhőtlen a boldogságuk. Bár a 90:61-es vereség nagy zakónak tűnik, de biztos vagyok benne, hogy egy teljes csapatlétszámú KKE egy szorosabb, esetleg győztes meccsel térhetett volna haza. De nem így történt és ez sajnos a tabellán se fog meglátszódni.

(mettyu)

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére