Átrobogott rajtunk a MÁV
2007. december 20.,csütörtök 20:45 |
Az elmúlt hétvégén a XI. fordulóval folytatódott az NBI Liga Ligacsoport alapszakasza. Az egész csapatunk enerváltan, fásultan, motiválatlanul játszott. Kiemelkedő teljesítményt senki se nyújtott, de még jót se. Így megérdemelten győzött a MÁV-Előre csapata.
A vasárnap délelőttjüket a mérkőzés megtekintésére áldozó nézők a kezdő sípszó előtt egy nemes gesztus tanúi lehettek amikor is a röpisek aláírásával ellátott röplabdával és egy szál virággal köszönték meg a KSE két vezetőségi tagjának a az elmúlt években végzett munkáját a Kalocsai Sportegyesületért és a röplabdásokért. Sziráki István 10 évig a KSE elnökségének tagjaként dolgozott és nyújtott igen jelentős támogatást az egyesületnek. Varga Ákos az NB I-es női röplabda szakosztály vezetőjeként végzett eredményes és sikeres munkát.
A mérkőzést csapatunk e napon is a Faragó Lili, Vass Lívia, Faragó Eszter, Csintalan Réka, Vörös Marietta, Vörös Viktória hatossal kezdte meg, melyen a mérkőzés alatt Faragóné Magyar Edit edző többször változtatott keresve a lehetséges nyerő embert. Sajnos nem járt sikerrel, ugyanis ezen a napon az egész csapatunk enerváltan, fásultan, motiválatlanul játszott. Kiemelkedő teljesítményt senki se nyújtott, de még jót se. A nézőtéren ülő hazai szurkolóknak (de még az ellenfél ex-válogatott, rutinos csapatkapitányának is) egyöntetű véleménye volt, hogy leginkább a tűz hiányzott a lányokból. A nagyon fiatalokból (13-16 éves) és a két rutinos játékosból álló MÁV-Előre csapata stabil nyitásfogadással és mezőnymunkával alapozta meg a támadásaink elleni védekezését. Támadásban pedig fiatal feladójuk remekül irányította csapatát, többször úgy „küldte el” sáncunkat, hogy esélyünk se maradt az ütés kivédésére. Az első szett elején már magához ragadta a kezdeményezést a székesfehérvári csapat amit próbáltunk követni több kevesebb sikerrel. Egyetlen komolyabb fellángolásunk a szett végén volt amikor a játszmát már szinte biztosan kézben tudó ellenfél az utolsó két pontjával szemben mi 6 pontot szereztünk éppen csak lemaradva arról, hogy előnnyel kezdjük a meccset (23:25). A második szettre teljes apátia volt a jellemző kalocsai részről, míg az ellenfél az előző játszma győzelmétől lendületet kapott és egyre magabiztosabban menetelt előre a győzelem felé. Ellenállásunkból 14 pontra tellett (14:25). A harmadik játszmában a MÁV csapata továbbra is magabiztosan játszott, ugyanekkor a KSE hiába próbált cserékkel frissíteni, de sajnos cserepadunk se tudott pluszt hozzátenni játékunkhoz. A vége hasonlóan sima lett, mint az előző játszma (13:25). A juniorok hasonlóan könnyed győzelemmel ajándékozták meg a vendégcsapatot. Hétvégén a győzelem reményében látogat csapatunk a Jászberényhez. Nem lesz könnyű mérkőzés, hiszen itthon is 3 szoros szettben vertük meg őket, valamint a múlt hétvégén meglepetésre a tabellát vezető Békéscsabát verték meg idegenben. A rájátszáshoz nagyon fontos pontokat kell megszerezniük a lányoknak.

(mettyu)