Kalohírek

 

Solt – Beismerte a többszöri lopást

2014. augusztus 14.,csütörtök 14:13  | 
A Kalocsai Rendőrkapitányság Solt Rendőrőrse nyomozást folytatott lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Mária 39 éves solti lakos ellen.
Megosztás: 



A nő a gyanú szerint 2014. április 14-re virradó éjszaka az egyik helyi szociális intézmény konyhájának ablakát befeszítette, majd a fagyasztóládából ellopott egy rúd házi szalámit és 6 kilogramm sertéshúst, továbbá az öltözőhelyiség egyik záratlan szekrényéből készpénzt tulajdonított el.

Egy másik alkalommal, 2014. május 7-én 9 óra 10 perckor az egyik solti lakóház tartógerendáiról 6 darab ereszcsatornát és 2 darab csatornatartó vasat tépett le a terhelt, azonban a szolgálatban lévő rendőr tetten érte és a helyszínen elfogta őt.



A nőt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, melynek során beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A rendőrség a nyomozást 2014. augusztus 14-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Kalocsai Járási Ügyészségnek – tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.



Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére