Kalohírek

 

Vinczellér Imre festőművész kiállítása Kecskeméten

2014. július 15.,kedd 12:28  | 
Kecskemét - A Kodály Művészeti Fesztivál egyfajta nyitányaként Vinczellér Imre festőművész „Koncert - Képek" kiállítását mutatták be a közönségnek hétfő este a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban.
Megosztás: 

A hazai és a nemzetközi művészeti életben egyaránt ismert, díjakkal elismert művész 1953-ban született. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1980-ban. Figuratív és nonfiguratív alkotásait a kultúrtörténeti múlt és főként a zene inspirálják. Festményei a zene és a képzőművészet találkozásának vizuális lenyomataiként is értelmezhetők. Művészetében sajátos módon ötvöződik a realizmus és a szürrealizmus, a megélt, az emlékezetben őrzött, és az emlékezésre hívott tárgyak világa, valamint az ezekhez kötődő látomások.



Festményei megtalálhatók a legjelentősebb hazai és külföldi közgyűjteményekben, galériákban, nagyméretű pannói a hévízi, a sárvári, és a margitszigeti Thermal Hoteleket díszítik.

„Koncert-képek”című kiállítása keresztmetszetét adja a zenei tanulmányokra épült képeinek. A tárlat különlegessége, hogy a Kecskeméti Kulturális Központ kiállítási felkérésére festett Kodály portréját a Kodály Fesztivál közönsége láthatja először.



A kiállításmegnyitón Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere köszöntötte a közönséget, majd Dr. Mecsi Beatrix művészettörténész, az ELTE docense nyitotta meg a tárlatot. Mely augusztus 3-ig naponta 10 és 18 óra között látogatható.


Fotók, forrás: Kecskemét Online


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére