„Az életet festem” című tárlat a 110 éve született Tóth Menyhért korai és középső alkotói korszakát mutatja be a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményének válogatásából.

A megnyitón a zenei aláfestést Weibl Zoltán szolgáltatta a mester kedvenc hangszerén, a tangóharmonikán. Ezt követően Tamás Eszter művészettörténészt, majd Török Ferenc köszöntötte a megjelenteket.

– Régi vágyunk teljesült ezzel a kiállítással, rég láttunk Tóth Menyhért kiállítást itt Kalocsán. Személyes élményeim egyike, amikor még 1973-ban gimnáziumi pedagógusomnak, Kovács tanár úrnak, akinek a rajzszakköröse voltam, egy Tóth Menyhért kiállítás berendezésében segédkezhettem. Az addig általam ismert, mondhatni erősen idealizált festészet mellett akkor szembesültem ezzel a teljesen más látásmóddal. Ott jöttem rá, hogy milyen más is lehet a művészet. És akkor egy örök szerelem is elkezdődött, ami a mai napig tart. Tóth Menyhért nagy szellemi örökséget hagyott ránk. Örülök, hogy ezt ma itt bemutatjuk – mondta köszöntőjében Kalocsa polgármestere, majd átadta a szót a kiállítást megnyitó ifj. Gyergyádesz Lászlónak.

Tóth Menyhért (1904–1980) első két korszakát egyébként a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményéből származó 40 rajz és festmény, illetve 3 bronzszobor segítségével mutatják be a kalocsai kiállításon.



A tárlatot megnyitó ifj. Gyergyádesz László művészettörténész igazán egyedivé tette a megnyitót azzal, hogy nem kizárólag egy néhány perces méltatásra vállalkozott, hanem egy különleges élő tárlatvezetésre is, melynek segítségével, aki nem ismerte „Menyus bácsit”, az is közelebb érezhette magához.
Gyergyádesz László az életrajzi adatokba az alkotás mikéntjeit és körülményeit épp úgy belehintette, mint a lélektani mérföldköveket.

Beszédét egy Tóth Menyhért idézettel kezdte: „Hallgatsz vagy nem, képeid úgyis beszélnek, ezek a képek mind beszélnek, csak érzékeny fül kell hozzájuk, legyen, aki meghallja az ő szavukat.”

- Tóth Menyhért azt állítja, hogy nekem nem igazán kellene most beszélnem, de azért egy közös tárlatvezetést mégiscsak elindítanék, hogy a képeken keresztül értsük meg őt – kezdte a művészettörténész. Majd így folytatta: Az alkotó 1929 őszén került a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Vaszary János tanítványa volt. „Én akkor feketére feketével festettem. Persze hogy bolondnak tartottak. Most már többet tudok valamivel és tudom, hogy az emberek belül fehérek. Tiszták, csak befeketítették őket, a rájuk kent szennytől lettek sötétek és görnyedtek...” – idézte az alkotót a művészettörténész.

Majd a kiállítótér hátsó frontjára terelte a figyelő szemet, hogy bemutassa, hogy a kiállítás Tóth Menyhért főiskolai szénrajzaival (pl. Rágott nő, Néne, Ágrólszakadt) kezdődik, melyekről Barcsay Jenő például azt mondta: „Olyan rajzokat, amilyeneket ő a főiskolán készített, olyan szénrajzokat száz éve, mióta a főiskola áll, senki sem rajzolt.”

Megtudhattuk azt is: a főváros, amely „olyan mesterkélt, kibírhatatlanul kaotikus és disszonáns volt” nem Tóth Menyhért világa volt, így egy ideiglenes hazaköltözés után 1935-ben végleg visszatért Miskére (ennek egyik vizuális dokumentuma az Ifjúkori önarckép). A már akkor is egészségtelen módon Budapest-központú magyar művészeti életből Tóth Menyhért önként kivonult, s az 1941-es kiállítástól eltekintve gyakorlatilag majd három évtizedig eltűnt a szakma és a nagyközönség elől.



A körülbelül a negyvenes évek végéig tartó korai korszakát Bánszky Pál a „próféciálás” kifejezéssel illette. „Prófétálni a Megfeszíttetett Krisztust. Ezt csinálom-e? és kinek? Amíg egy állati hangokat eregető és pipázó stb. ember van a földön, addig szükség a prófétálás. Akár milyen nehéz is ez. Hát ezt a szekeret válasszuk!” Olyan főművek képviselik ezt az időszakát, mint A megsebzett, annak négy előtanulmány-variációjával együtt, vagy éppen a monumentális Vadvizek (Apostolság). A jó és a gonosz küzdelmét megjelenítő művek szerves részei a magyar népi tárgyi kultúra emlékeiről (például a falvédők) idézett vagy ahhoz hasonlatos, gyakorta megjelenő feliratok, mint például az „ISTENHEZ MINDEN EMBER / MER JAJ A GONOSZNAK” A jó kovács című képen.

Mint azt a művészettörténésztől a megjelentek megtudhatták: a negyvenes évek utolsó harmadában kezdődött, s nagyjából az ötvenes évek végéig tartott Tóth Menyhért „középső” korszaka. Egy jó évtizeden át Tóth Menyhért a valósághoz „egyenesebb” úton kapcsolódik műveivel.

- A képeken látható motívumok valóságosabbnak, a figurák plasztikusabbnak hatnak. Mindemellett továbbra is megmaradt az előző időszakból ismerős, hullámzó vonalakból álló expresszív ecsetkezelés, amely számos kutatót emlékeztetett már Van Gogh képeire. Tóth Menyhértnél ekkortájt még inkább a falu élete, annak sajátos mozzanatai és figurái kerülnek az előtérbe. Különösen gyakran jelenik meg nála a paraszti munka ábrázolása (például Szemnézők, Palántázók). Tóth Menyhért azonban szerencsére képes volt elkerülni a szocialista realizmus által sugallt ötleteket (sajátos és egyedi látásmódot tükröző kivételekként erősítik a szabályt a Sztálin, vagy az Új értelmiség), s nála továbbra is a természet és az ember „örök és megbonthatatlan barátságáról”, a lét alapjairól szóltak e képek (például A jó víz). Nem sztahanovisták vagy a „munka hősei” köszönnek vissza alkotásairól, hanem a falu évszázadokban gyökerező organikus világa. Tóth Menyhért a paraszti és alföldi témák ellenére is képes volt mindig elkerülni a zsánerjelleg buktatóit. Ehhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy ő maga, annak ellenére, hogy akadémiát végzett festőművész volt, a paraszti életvitelt soha el nem hagyta, s csak a munkák közti szünetekben, illetve esténként hódolhatott a művészetnek. Falubeli társai is így emlékeztek rá vissza: „Otthon megkérdeztem, hogy ki is ő. Azt a választ kaptam, hogy a harmonikás piktor, aki rendkívül szegény, mégis képeket fest. (...) Kicsit azért csodabogárnak tartottam, elsősorban azért, mert nappal úgy élt, mint mi falubeliek, paprikát, majorannát termelt, harmonikázni járt, de neki volt egy másik élete is. A festés.”

Az emlékkiállítás, melyhez hozzájárult és első részén személyesen is részt vett a szerzői jogok tulajdonosa, Zsellér Jenő, februárban folytatódik.