Szombat délután kerestem fel a próbát, amint azt megígértem az előző alkalommal. Azt megelőzően a zenekar szólógitárosával, V.Z.-vel beszélgettünk a régi és az azóta eltelt időkről.

Ragyogó napsütéses időben érkezem a Balkán parkolójába, ahol ki sem kell szállnom a kocsiból, hogy már halljam a zenét. Elég hangosan próbálnak a srácok – gondolom magamban, amint baktatok föl az emeleti terem acél tűzlépcsőjén. Erről bent még inkább meggyőződhetek, úgyhogy szóvá is teszem.

– A rock-zene hangos műfaj – mondja Csapai Szabolcs.
– De nyugi, a koncerten jobban, tisztábban fog szólni, lesz profi erősítés, hangmérnök, meg minden – teszi hozzá V.Z., majd megkér, hogy legyek egy kis türelemmel, hadd játsszák végig ezt a blokkot, már csak pár szám van hátra belőle. Nekem ez nincs ellenemre, úgyis bele akartam hallgatni, hogy nyomják a „gyerekek” ennyi kihagyás után.



Épp a Velcome to the other side című szám következik a Doorstól, majd a Deep Purple-től a Smoke on the water dögös riffje hangzik föl. Utóbbi az első nóták egyike, a másik a Hoooligans Paradicsom című számával együtt a közönségből az egykori kemény mag két legfőbb kedvence volt – tudom meg a kérdésemre kapott válaszokból.

– És zenekar-kedvencetek volt? Melyik számokat játszottátok legszívesebben?
– Az igazság az, hogy ahányan vagyunk, annyiféle a zenei ízlésünk. A számokat inkább úgy válogattuk, hogy mindenkinek „beleférjen”, amit úgy értünk el, hogy először kiválasztottuk a jó előadókat, és aztán az ő számaik közül a slágergyanúsabb dalokat tanultuk meg. Azt, amelyik bemozdítja az embereket, amire szeretnek bulizni. De azért van olyan, amit mindnyájan kifejezetten szeretünk. Ilyen a Pál Utcai Fiúk (PUF), tőlük is az Első dal és a Bál, vagy Eagle-Eye Cherry, akitől két számot játszunk – folytatjuk a beszélgetést immár a próba szünetében.



– Hallgatva a számokat, tényleg tök jól visszajött ez a ’90-es évek, Xtrabizar feeling. Csak épp furcsa látni, hogy akkor, már bocs, suttyó kölkök voltatok, most meg, mit ne mondjak, érett férfiak.
– Ha-ha-ha! – Nevet föl V.Z. – Na, ezt nyugodtan megírhatod, hogy mi fiúzenekarnak indultunk, de mostanára férfizenekarrá értünk – tapogatja elégedetten a deresedő halánték mellett még inkább tekintélyt parancsoló pocakját. Ebben ugyan nem egységes a zenekar, de többeknek is van mivel büszkélkedniük.



Ketten még kakaskodni is kezdenek az elsőségért.

Amíg fotózunk, közben még elmesélnek egy sztorit.
– Az Érsekkertben volt egy emlékezetes buli. Szerveztünk több évben is rock fesztivált a szabadtérin, és egyszer meghívtuk a PUF-ot is. A Malévtól kértünk időjárás-jelentést. Meg is küldték, leírva, hogy ebben a térségben éjféltájban eső várható. Persze, úgy is lett.
– Bezzeg, ha jó időt mondtak volna! – szúrja közbe Rőthy Szabi.



– Mindenesetre most annyira bejött az időjárásjelentés, hogy a PUF pontosan éjfélkor kezdett, és a tizenkettedik óraütésre rázendített az eső is. De azért a szakadó eső ellenére hatszáz ember hűségesen végighallgatta a koncertet – emlékeszik vissza V.Z.. – Össze is haverkodtunk a zenekarral, a koncert után megittunk együtt egy sört, lehet, hogy kettőt. Akkor mondta nekem Turjánszki György, a PUF akkori basszistája, hogy egy ilyen kis amatőr zenekar, mint mi attól tud hiteles lenni, hogy úgy játssza mások számait, azzal a lelkesedéssel, mintha sajátja lenne, azzal a különbséggel, hogy a profik a nagy darálóban egy idő után elfásulnak, belefáradnak az előadók a hajtásba, és ettől fényüket, frissességüket vesztik, rutinná válnak a dalok is, ami nálunk nincs így. Ez sokszor eszembe jut azóta is, mert nagyon igaz, tényleg mindig ugyanazzal az örömmel nyomjuk a nótákat. Már az amatőr jelző is az olasz amare igéből származik, azt jelenti szeretni, ami arra utal, hogy tényleg szeretjük, amit csinálunk.



– A koncerten mire kell számítani?
– A régi repertoár, már mondtuk.
– És az időzítés?
– Tizenegy óra felé kezdünk. Az egész zenei anyag olyan bő két óra, amit két blokkban nyomunk le. Az első részben a kicsit nyugisabb, magyar slágerekkel indítunk, aztán fokozatosan fölível a buli, hogy a közepén, már a ’70-es-’80-as évek pörgős rock’n’roll és hard rock számaival, amiken mi fölnőttünk, beindítsuk a remélhetőleg nagyszámú közönséget. Tehát a koncert közepére csúcsra pörgetjük a fordulatszámot, hogy aztán végig ezt a szintet tartsuk, mindenkinek emlékezetessé téve ezt az estét, aki megtisztel bennünket azzal, hogy eljön, és segít nekünk és egymásnak újra átélni azoknak az egykori estéknek a feledhetetlen hangulatát.

Tehát: péntek este 11 körül a Balkánban!
A belépőt mindenkinek én fizetem!
(Ingyenes.)


–C–