.jpg)
Haskóné Apagyi Judit, az intézmény tanára, és egyben az ez évi világnapi rendezvény szervezője elmondta, a kalocsai zeneiskola falai között már az első világnapot is megünnepelték, és azóta minden évben szerveznek koncertet. Ezen hangversenyek keretében hol az iskola tanárai, hol nebulói, hol közösen előadott produkciók kerülnek a színpadra.
.jpg)
Idén Betlenné Dajkó Ágnes, Borbély Lászlóné, Csicsák Lászlóné, Fehérvári István, Felnagyné Geri Emese, Filus Mónika, Haskóné Apagyi Judit, Kerekesné Geri Zsuzsanna, Solymosi Csenge, Turi Tibor, és Vízi Melinda pedagógusok szórakoztatták a nagyérdeműt, közvetítve a zene szeretetét és a zenélés felemelő érzését.
.jpg)
A videót a KalocsaTV készítette.
Október 1-jén, a Zene Világnapján hagyományosan hangversennyel ünnepel a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. Idén sem volt ez másként, ezúttal a tanárok műsorait hallgathatta meg a közönség a Kamarateremben.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
