Kalohírek

 

Musical és operett est – Ifjú tehetségek a színpadon

2014. május 19.,hétfő 20:01  |   
Angyalian csengő tiszta hangokat, és profikat is megszégyenítő produkciókat hallhattak azok, akik, szombaton kora este ellátogattak a Kalocsai Színházba. A színpadon a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény magánénekes tanítványai mutatták meg telt házas közönség előtt, hogy mit tanultak az elmúlt tanévben.
Megosztás: 



Az intézményben tanuló fiatal zenészek és énekesek minden tanév végén számot adnak arról, hogy mit tanultak szeptember óta. A magánének tanszakos növendékek ezt hagyományosan, színvonalas Musical és operett est keretében mutatják be a családtagoknak, és egyre inkább Kalocsa érdeklődő közönségének is.

Idén május 17-én, 17 órára várták a hallgatóságot a Kalocsai Színházba, ahol közel három órás műsorral szórakoztatták a közönséget. Volt olyan tanuló, akinek ez volt az első szereplése, és voltak, akik már rutinos fellépőknek számítanak.



Az est közös produkciókkal is tarkított kínálatában musical és operett részletekkel, valamint mesefilmek betétdalaival is készültek a növendékek. A Mamma Mia! musical címadó dalát, és betétdalait táncos koreográfiával vitték színpadra, míg volt olyan dal, amit egy szál zongora mellett, Vízi Melinda tanárnő kíséretében hallgathatott végig a publikum.

Libabőrös élményből is kijutott, amikor Mozart Varázsfuvolájából Juhász Anna áriázott, táncra perdülni vágyott a néző, amikor Vámosi Viktória és Krizsán Dániel énekelt, a Broadway hangulatát idézte meg Beros Loretta, aki mögött Mácsai Villő és Szász Sándor táncolt, és a rajzfilmek tanulságait is többen tolmácsolták a nézők számára.



Kerekesné Geri Zsuzsannától, az énekesek tanárnőjétől megtudtuk, hogy az év végi koncertre mindenki maga választja ki azt a dalt, amit szeretne nagyközönség előtt is előadni. Mint azt elmondta, a növendékek a tanmenet mellett hónapokig készültek erre az estére, több közös próbát hétvégén tartottak, hogy végül minden tökéletes legyen.

A színvonalas egészestés műsor végén a közönség vastapssal jutalmazta az előadásokat. Aki lemaradt, már most készülhet a jövő májusi Musical és operett estre! Addig pedig a Liszt Ferenc AMI hangversenyien, és a városi rendezvényeken, ünnepségeken találkozhatnak újra az ifjú tehetségekkel.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére