Kalohírek

 

Látó Endre kiállítása Kalocsán

2014. március 29.,szombat 14:32  |    
Péntek délután ötkor nyílt kiállítás a kalocsai Látó Endre festményeiből és pasztellképeiből a városi Kiállítóteremben.
Megosztás: 

A Kiállítóteremben összegyűlt érdeklődőket Tamás Eszter intézményvezető köszöntötte, majd fölkérte P. Szabó Barnabás református lelkészt, hogy nyissa meg a kiállítást, akinek családtagjaiból alakult az a kamarazenekar, amely zenei felütésként Pintér Béla Oltalom című szerzeményét adta elő elektromos zongorán és gitáron kísért többszólamú énekkarként. Az együttes tagjai: P. Szabóné Kovács Teodóra, P. Szabó Ráchel Éva, P. Szabó Mirjam Noémi, P. Szabó Tirza Rebeka, P. Szabó Kerubina Anna, P. Szabó Áron Timóteus és P. Szabó. Áron Barnabás.



Megnyitó beszédében P. Szabó a festő vezetéknevére beszélő névként hivatkozott, s a Látó nevet kapcsolatba hozta annak bibliai jelentésével is: a prófétákat hívták így. Látó Endre meglátja a különlegest, szépet, a jellegzetest – az egyedit épp úgy, mint tipikust, és azt úgy festi meg, hogy a szemlélő szinte sajátjának érzi az élményt.
A megnyitóbeszéd után a kiállító művész leánya, Látó Loretta részletet olvasott föl Karinthy Frigyes A Cirkusz című művéből.



Végül Látó Endre virágokkal mondott köszönetet a közreműködőknek, majd nevében az alkalom háziasszonya pogácsára és egy-egy pohár borra hívta meg a szépszámú érdeklődőt.




A videót a KalocsaTV készítette.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére