Kalohírek

 

Szép Magyar Beszéd verseny a könyvtárban

2014. január 24.,péntek 15:01  |   
Január 20-án tartották a fölső tagozatos iskolások Kazinczy Szép Magyar Beszéd versenyének területi fordulóját a kalocsai Tomori Pál Könyvtárban. A rendezvényt Simon Zoltán alpolgármester nyitotta meg.
Megosztás: 

A versenykiírást évről-évre közreadó Kazinczy Alapítvány kezdeményezéséhez ebben a járásban Dusnok, Fajsz, Dunavecse, Hajós, Dunapataj és Foktő iskolái mellet az összes kalocsai általános iskola csatlakozott, azonban a foktői versenyző sajnos nem tudott megjelenni.


Az 5-6. osztályos kategória helyezettjei

A kistérségi fordulót megelőzően a térség iskoláiban háziversenyeket tartottak. Most az ott legjobban szerepelt tanulók mérettették meg magukat. A versengés két, korosztály szerinti kategóriában folyt, külön versenyeztek az 5-6, illetve a 7-8. osztályosok.
A gyerekeknek egy szabadon választott és egy kötelező szöveget kellett fölolvasniuk. A vetélkedő résztvevőinek egy –
a forduló rendezői által kijelölt kötelező és egy magukkal hozott, szabadon választott prózai szöveget kell felolvasniuk. A szövegrészletetek egyenként 20-25 sorosak lehetnek. A szöveg csak XX-XI. századi, eredeti magyar, közlő prózai stílusú, irodalmi vagy igényes köznyelven megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi, sem kevéssé ismert idegen szavakat.

A területi forduló kategóriagyőztesei a tavasszal két helyszínen lebonyolítandó regionális fordulóba jutnak tovább. Ezt a megmérettetést a Dunától keletre eső megyék tanulói részére Kisújszálláson, a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium szervezésében bonyolítják majd le április 4. és 6. között.


Az 7-8. osztályos kategória helyezettjei

A kalocsai területi fordulón a dr. Deákné Tóth Veronika, Gyöngyösi Imréné, Németh Sándor, Petrás Éva, Sallainé Kővágó Rózsa és Vajda Lászlóné alkotta zsűri értékelte a versenyzők teljesítményét.
Az 5-6. osztályosok közül Rideg Anna, a Kalocsai Kunszt József Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolájának tanulója szerzett jogosultságot a regionális fordulón történő megmérettetésre, akit Bartáné Rácz Irén készített föl a versenyre. A második helyen a Kertvárosi Általános Iskola tanulója, Varga Soma végzett, fölkészítő tanára Kovácsné Bényi Ilona volt, míg harmadik helyezett Bakula Emma, Gorbai Nagy Éva tanítványa lett, aki a Dusnok-Fajsz Általános Iskola Dusnoki Általános Iskolájának hírnevét öregbítette. Ugyanebben a kategóriában a Dusnok-Fajsz Általános Iskola Fajszi Általános Iskolájának tanulója, Rozgonyi Lili különdíjat kapott. Tanára: Zabolainé Horváth Erika.
A 7-8. osztályosok mezőnyéből a Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, Máté Dorina Renáta jutott tovább, akit Csókás Kinga pallérozott. Második helyen szintén az ő tanítványa, Szilasi Márton zárt, ugyancsak Dunapatajról, míg a harmadik helyezést a Kalocsai Kunszt József Általános Iskola Eperföldi Általános Iskolájában tanuló Pecznyik Soma szerezte meg, akit Szvétek Klára készített föl.
A díjazottaknak, és minden résztvevőnek szerkesztőségünk ezúton gratulál!


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére